Tömegközlekedés

2024.04.06. 11:30

Buszváró korszerűsítés indul a jövő héttől Pakson

Elektromosbusz megállóhelyek kialakítására írt alá szerződést Szabó Péter polgármester és a kivitelező ANERBO BAU Kft. ügyvezetője, Kvanduk Ernő pénteken, a paksi városházán.

Gazsó Rita

A szerződéskötés apropóján rendezett sajtótájékoztató témája a buszvárók, megállóhelyek kialakítása volt. – Immár három éve működnek a városban a Paksi Közlekedési Kft. által üzemeltetett elektromos buszok. A helyieknek remélhetően feltűnt a közlekedési társaság által nyújtott szolgáltatások, a vonal bővülése, ahogyan az is, hogy nem lettek kialakítva az új útvonal megállóhelyeinél a peronok, buszvárók – mondta Szabó Péter a tájékoztatón.

Fotó: Molnár Gyula A peronok térkőburkolatot kapnak, hulladékgyűjtőt helyeznek majd ki, ahol az adottságok megengedik, ott pedig pad és fedett buszváró is épül

Tizenhat buszváró korszerűsítése kezdődik meg 

Mint jelezte, ennek legfontosabb oka, hogy le kellett folytatni a lakossági egyeztetést, hogy melyik megállóhelyet véglegesítsék. Időközben megkezdődött a tizenhat buszváró tervezése, amely az év végéig tartott. Ezt követően kiírták a közbeszerzést a kivitelezésre, amelynek eredménye mostanra született meg. A kivitelezés hamarosan megkezdődhet – számolt be a polgármester, aki a buszvárókkal kapcsolatban annyit tett még hozzá: a különböző helyszínek eltérő adottságai ellenére törekedtek arra, hogy megvalósítsák a járdakapcsolatot. Maguk a peronok térkőburkolatot kapnak, hulladékgyűjtőt helyeznek majd ki, illetve ahol az adottságok megengedik, ott pad és fedett buszváró is épül majd. Szabó Péter az átépítésre váró megállók között említette meg egyebek mellett a strand mellettit, a Kandó Kálmán, Jedlik Ányos, Akácfa, Pál, Petőfi, Nyár és Öreghegy utcait, valamint az Építők útján található buszmegállót.

A megállóhelyek tervezéskor figyeltek a zöldfelületek védelmére

Beszámolt arról is, hogy a Paksi Közlekedési Kft-nél tervben van az okos buszvárók kialakítása is, így ezek a peronok már úgy lesznek kialakítva, hogy megteremtsék ennek feltételeit. Lesz például az elektromos betápláláshoz szükséges védőcső, amelyet követően kialakíthatóvá válnak az okos buszváró peronok. Megemlítette, hogy már a tervezéskor figyeltek a zöldfelületek védelmére, ennek köszönhetően egyetlen fát sem kell majd kivágni. Elhangzott az is, hogy a beruházás 160 millió forintos összeget igényel és tervben van emellett a tizenhat megállóhely mellett az azóta kialakított, ideiglenes – az ESZI-nél, a Kishegyi úton és a Pollack Mihály utcában található – buszváró peronok átalakítása is, amelyről már áprilisban szavazhat majd a testület.

Kvanduk Ernő, a kivitelező, ANERBO BAU Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a munkák a jövő héten már elkezdődhetnek, amelynek befejezésére nagyjából négy hónapjuk van. Kiemelte, a határidő előtt szeretnék átadni a megállókat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában