2024.04.30. 07:30
Kirándulók kedvelt helye lehet a szekszárdi Csörge-tó
Az elmúlt napokban sikerült „kitakarítani” a Szekszárd mellett található Csörge-tó partját és a környéket, így semmi akadálya annak, hogy a kirándulók, pihenni vágyók birtokba vegyék a területet – ezt Máté Péter, a közgyűlés Pénzügyi Bizottságának elnöke, a kormánypártok helyi önkormányzati képviselőjelöltje közölte a Facebookon.
Rendezett környezet várja a túrázókat a szekszárdi Csörge-tó környékén. fotó: Facebook
Máté Péter a bejegyzésben azt írta, a tó környékét sikerült most rendbe rakni, viszont a terület fenntartása, működtetése egyelőre megoldásra vár. Korábban erre is voltak jelentkezők, ezért a politikus bízik benne, hogy a következő időszakban az utolsó akadályok is elhárulnak, és újra rendezett, közeli kirándulóhelye lehet a szekszárdiaknak, helyszíne akár nagyrendezvényeknek is.
Máté Péter a posztjában emlékeztetett arra is, hogy a Csörge-tó mederrendezése 2010-ben kezdődött el. Akkor a szeméttelep rekultivációja során sikerült kikotorni az iszapot, és a szakemberek olyan akadókat, kidőlt fákat, bokrokat hagytak a víz alatt, amik képesek megakadályozni a későbbi orvhalászatot. Emellett kialakítottak egy kis szigetet is, amit körbe lehet majd csónakázni, így még romantikusabbá vált a környezet. Később további attrakciókkal lehet bővíteni.
Önkormányzati választások 2024
- Húsz-harmincezren látogatták a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivált (videó)
- Dr. Bagdy Emőke: a nők fiatalon szüljenek, a karrier ráér (galéria)
- Stekly Zsuzsa alkotásai díszítik a megújult bonyhádi körforgalmat
- Ingyenes laptopok segítik a diákok tanulását
- Férfikórus Találkozót tartottak Decsen