Rohamtempóban múlnak az évek

Nem tartjuk magunkat szigorúan ahhoz, hogy ötévente összejöjjünk, így az érettségi óta az volt a jellemző, hogy valakinek eszébe jutott, hogy ideje lenne találkozni, a többiek pedig helyeseltek hozzá, és az ötletgazda vállalta a szervezést. Így volt ez most is, a tizennyolcadik évfordulón. 

Az elmúlt években szétszéledt a társaság. Sokan választották lakhelyüknek a fővárost, míg néhányunk a vidéki élet mellett döntött. Többen külföldet megjárva tértek haza, és olyan is van, aki végleg más országban képzeli el a jövőjét. Ezért is volt jó, hogy a közösség zöme részt tudott venni a találkozón, ahol előkerültek az egykori osztálykirándulásokon és diáknapi programokon készült képek még az okostelefonok előtti időkből.

A régi fotókról gyerekarcok néztek vissza, ám újra látva egymást mégis mindenkinek az volt a benyomása, hogy szinte alig változtunk, miközben többségünkből egy-, két-, háromgyerekes szülő lett háztartással, több diplomával, felelősségteljes munkával. 

Szóval felnőtt életet élünk, ami – legalábbis számomra – nagyon távolinak tűnt, amíg az iskolapadot koptattuk. Pedig nem is telt el olyan sok idő. Vagyis hát... Ha jobban belegondolok, idén érettségiznek azok, akik akkor születtek, amikor a mi osztályunk vizsgázott. De hagyjuk is inkább a számolást, a matematika úgysem volt a társaság kedvenc tantárgya.