Sikeres a civilek és az önkormányzat összefogása Dombóváron

A Dombóvári Kutyás Egyesület és a város önkormányzatának közös szervezésében valósult meg múlt szombaton a nemzeti kutyakiállítás Dombóváron. A nevezők és a látogatók részéről egyaránt nagy volt az érdeklődés.

Révészné Hanol Erzsébet

Pintér Szilárd és Kővágó Jenő

Fotó: Varga Szilvia

Több mint egy évtizednyi kihagyás után ismét nemzeti kutyakiállításnak adhatott otthont Dombóvár az elmúlt hétvégén. Az országos szintű rendezvény a Dombóvári Kutyás Egyesület és a város önkormányzatának közös szervezésében valósulhatott meg. 

Az esemény kapcsán az egyesület elnöke, Kővágó Jenő kereste fel Pintér Szilárd polgármestert, aki támogatásáról biztosította őket mind anyagi, mind humán erőforrás szempontjából. Az összefogás sikerességének bizonyítéka, hogy a kutyakiállítás iránt nagy volt az érdeklődés a nevezők és a látogatók részéről egyaránt – írják az önkormányzat közleményében.

Arra is kitérnek, hogy nem az első alkalom, hogy egy dombóvári civil egyesülettel együttműködve szerveznek meg egy nívós eseményt. Tavaly méltó házigazdája volt a település a vasutas közösség hagyományos regionális Juliálisának, az Országos Szívklub Egyesület találkozójának, melyet a helyi Szívklub Egyesülettel szerveztek meg. A Horvát Kongresszusnak is Dombóvár adhatott otthont a Magyarországi Horvátok Szövetsége Egyesülettel közösen szervezve, illetve a XXII. Alfa Romeo Club Magyarország Selénia Rallyját és a Tolna Vármegyei Vadásznapot is a városban rendezték meg.

Pintér Szilárd örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy egyre több rendezvény érkezik Dombóvárra, hiszen amellett, hogy ezek remek programlehetőséget kínálnak az ott élőknek, a város hírnevét is erősítik a színvonalas programok. A polgármester ezért bízik benne, hogy következő években is folytatódik ez a tendencia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában