Kosárlabda

2024.01.23. 16:00

Rangadót veszített az Atom Tiszaújvárosban

A tabellán második Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK vendégeként szenvedett 88–62-es vereséget az Atomerőmű SE U23 a férfi NB I/B-s kosárlabda-bajnokság Zöld csoportjában.

Berg Sándor

Géringer Gergő 20 ponttal és 8 lepattanóval zárt

Fotó: Molnár Gyula

A paksi fiatalok fele a játéknap délelőttjén még az A-csoportos gárda edzésén vett részt, majd négy óra buszút után a feljutásért harcoló Tiszaújváros vendégeként lépett pályára. Ez azonban nem látszott meg Kékesi Kolosék első félidei játékán, másfél negyeden keresztül vezettek a találkozón és a nagyszünetre is csak négypontos hátránnyal mentek.

A harmadik negyedben azonban már érződött a fáradság az Atomerőmű játékán, dobószázalékuk ebben a tíz percben ötven százalék alatt maradt, emellett hatszor adták el a labdát. A 47–44-es állásnál 12–0-s sorozatot futott a Tiszaújváros, ami után a záró felvonás már csak formalitás volt.

„Jól játszott a Tiszaújváros, kellően agresszív volt védekezésben és támadásban is. Az első félidő elfogadható játékot hozott, a harmadik negyedben azonban rossz dobószázalékunk volt, és kialakult egy eléggé markáns különbség – fogalmazott Morgen Frigyes.A játékosaim fele A-csoportos edzésen vett még részt a délelőtt folyamán, a mikrobuszban is utazott négy órát, azt gondolom, ennek is betudható az a fizikai fáradtság, ami tetten érhető volt a második félidőben. Ez a fizikai fáradtság aztán már belehajszolt minket rossz döntésekbe is, rossz kiválasztásokba is, a dobásaink sem ültek úgy” – tette hozzá a paksiak edzője.

NB I/B, Zöld csoport, alapszakasz, 16. forduló
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK–Atomerőmű SE U23 88–62 (15–18, 25–18, 23–14, 25–12)
Tiszaújváros, v.: Gaál I., Tóth K., Gombos
Tiszaújváros: LAKATOS M. 17/6, Bán T. 15/12, Molnár B. 3/3, KOCSIS Z. 10/3, Okoh 6. Csere: KISS K. 15/3, Gáspár B. 10, Csák B. 5, Kovács Z. 4, Orliczki 3/3, Czimer. Edző: Lekli József
ASE: Heimann 8, Imre M. 2, Kékesi 12/3, GÉRINGER 20/6, Sövegjártó 5/3. Csere: Inalegwu 5/3, Arnold B. 4, Pajor K. 1, Nagy D. 5/3, Bene, Arató, Békési. Edző: Morgen Frigyes

A bajnokság állása

1.Dávid Kornél KA161511394–10830.97
2.Tiszaújváros161241325–10730.88
3.SMAFC161151317–12280.84
4.UNI Győr161151298–12380.84
5.Atomerőmű SE U23161061327–12430.81
6.NKA Pécs II.16971211–11560.78
7.Nagykőrös15871230–12030.77
8.Veszprém16881330–12800.75
9.Dunaharaszti15691056–10950.70
10.Békéscsaba166101301–13800.69
11.Vásárhely166101185–13410.69
12.Eszterházy SC165111068–12880.66
13.Pénzügyőr SE162141105–13120.56
14.Százhalombatta162141159–13860.56


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!