Férfi kézilabda

2024.02.27. 12:30

Történelmi győzelem: először nyert a NEKA otthonában a Hőgyészi SC!

Házi gólkirálya nélkül is magabiztosan győzött a NEKA U21-es csapatának vendégeként a Hőgyészi SC a férfi NB II-es kézilabda-bajnokságban.

Berg Sándor

Az első öt percben kapufáig, technikai hibáig és eladott labdáig jutottak a hőgyésziek, akik negyedóra után kezdtek el szinte hiba nélkül játszani. A négygólos hátrányból (5–9) a szünetre így kétgólos előnyt tudtak szerezni Szabó Tiborék. A második játékrészt mindkét csapat pontatlanul kezdte, de Héger Zsolt együttese tudott öt góllal meglépni (15–10). A folytatásban tovább nyílt az olló, az utolsó negyedórában 22–14-es vendégvezetést is mutatott az eredményjelző, és ha a végére nem enged ki a HSC, akár két számjegyű különbséggel is nyerhetett volna.

Történelmi győzelem: először nyert a NEKA otthonában a Hőgyészi SC!
Történelmi győzelem: először nyert a NEKA otthonában a Hőgyészi SC!

A Hőgyész története során először nyert a Nemzeti Kézilabda Akadémia otthonában, tette mindezt úgy, hogy a sérült Széles Álmos mellett házi gólkirályát, az egyébként a NEKA-nál dolgozó Mikita Bencét a balatonbogláriak nem engedték nevezni a mérkőzésre.

„A receptet megírtam, a fiúk megsütötték és elég jól sikerült. Köszönjük a szurkolóknak a hazai pályát” – fogalmazott Héger Zsolt, a hőgyésziek edzője.

Az alapszakasz utolsó fordulójában a HSC vasárnap 18 órakor a Pécsi VSE vendégeként lép pályára.

NB II, E csoport, 13. forduló
NEKA U21–Hőgyészi SC 23–28 (10–12)
Balatonboglár, 85 néző. V.: Hornyik, Zörgő
Hőgyész: SZENTE – TEIMEL M. 3, VALD 5, VOJKOVICS Gy. 1, GADÁNYI 1, PAP Á., SZAKCSI 2. Csere: HUDRA, FARKAS G. (kapusok), SZABÓ T. 3, SZŰCS P. 5 (1), VOJKOVICS I. 2, BUJTÁS, CSESZKÓ 6, PENCS. Edző: Héger Zsolt
Kiállítások: 8, illetve 8 perc + kizárás.
Hétméteresek: 5/5, illetve 1/1.

A bajnokság állása

1.Nagykanizsa131111443–36023
2.Hőgyész131003353–35420
3.NEKA U2113913412–35419
4.PTE PEAC13706385–36214
5.Mecseknádasd13418368–3899
6.Pécsi VSE13319384–4307
7.Nagyatád133010368–4156
8.Siklós133010329–3786

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!