Teol.hu videó

2024.05.18. 19:44

Két büntetőt is kihagyott, de meglett a bajnoki ezüstérem a Paksi FC-nek! (galériával)

Állva tapsolta a háromezer néző a Paksi FC játékosait, akik a Kisvárda 2–1-es legyőzésével megszerezte a bajnoki ezüstérmet az OTP Bank Liga 2023/2024-es szezonjában.

Felkerült a képzeletbeli iskolatáblára a v-betű is, az utolsó mérkőzését játszotta a szezonban a Paks, amely a Kisvárda elleni bajnoki után rövid vakációra mehetett. A találkozót és annak körítése is hasonlított az utolsó iskolanaphoz, a mérkőzés előtt a szurkolók fotózkodhattak a szerdán elhódított Magyar Kupa serleggel, amit Böde Dániel és Szabó János is magasba emelte a háromezer néző előtt.

Szabó János és Böde Dániel a kupával
Fotó: Kiss Albert

A pályán nem szakították az istrángot a csapatok, a kupadöntő legjobbjának választott Szappanos Péternek előbb Navrátil, majd Melnik helyzeténél kellett közbe avatkoznia, amit a szurkolók tapssal jutalmaztak, míg a másik oldalon Silye Erik és Kovács Krisztián, majd Haraszti Zsolt távoli lövésénél hördült fel a közönség. A huszadik percben aztán Könyves Norbert a tizenhatoson belül cselezgetve harcolt ki büntetőt, de a kisvárdai kapus megérezte, melyik sarokba lövi a sértett.

Szűk negyedórával később Mezei Szabolcs távoli bombájánál már Kovács Marcel is tehetetlen volt, a félidő végén Szabó Bálint erős löketénél pedig a keresztléc segítette ki a fiatal hálóőrt. A félidei 1–0-es vezetés azt jelentette, hogy a Fehérvár–Diósgyőr mérkőzés eredményétől függetlenül (a Székesfehérvári Sóstói Stadionban negyvenöt perc alatt nem született találat) a Paks megőrzi második helyét a tabellán.

Az első paksi gólt szerző Mezei Szabolcsot ölelgetik a társak
Fotó: Kiss Albert

A második játékrészben a 79. percig a legnagyobb ovációt Böde Dániel pályára lépése jelentette, amikor is a 473. NB I-es meccsén pályára lépő csatár passzából Haraszti Zsolt újabb büntetőt nem harcolt ki a paksiaknak. A labda mögé álló Hahn János azonban az égbe lőtte a játékszert, de nem sokkal később akcióból javította hibáját.

A végén még Szpaszics góljával szépített a Kisvárda, de győzelmével a Paksi FC pontrekordot döntve, 2011 után másodszor zárt dobogón és lett ezüstérmes az NB I-ben, és készülhet a júliusi Európa-liga selejtezőre, aminek sorsolását június 18-án tartja az UEFA.

OTP Bank Liga, 33. forduló
Paksi FC–Kisvárda Master Good 2–1 (1–0)
Paks, 3111 néző. V.: Andó-Szabó (Vígh-Tarsonyi, Rózsa)
Paks: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér – Kovács K., Mezei (Horváth K., 88.), Vécsei (Hahn, 76.), Szabó B. (Papp K., 64.), Silye (Kocsis B., 88.) – Haraszti, Könyves (Böde, 64.). Vezetőedző: Bognár György
Kisvárda: Kovács M. – Stefan Raúl (Cipetic, a szünetben), Lippai, Jovicic (Széles, a szünetben), Körmendi – Melnik (Osztrovka, 81.), Matic, Makowski – Navratil, Mesanovic (Ilievszki, 71.), Camaj (Szpaszics, 71.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Mezei (34.), Hahn (84.), iletve Szpaszics (90+1.)
Sárga lap: Szabó B. (49.), Mezei (65.), illetve Melnik (38.), Cipetic (73.), Matic (78.), Ilievszki (82.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!