Járvány

2023.05.23. 12:05

Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)

Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést meghozott a koronavírus-járvány óta annak érdekében, hogy felkészüljön egy esetleges következő egészségügyi válságra, és képes legyen megóvni az emberek életét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.

MW

Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

Fotó: MARTON_KIRALY

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlésén emlékeztetett, hogy az elmúlt három év számos kihívást rejtett magában, és ezek között az egyik legsúlyosabb a koronavírus-járvány volt.   

„A nemzetközi közösség legfontosabb feladata most a felkészülés lenne egy esetleges jövőbeli hasonló kihívásra” – figyelmeztetett, azonban leszögezte, hogy ehhez „el kell kerülni a nemzetközi egészségügy túlpolitizálását”.   

„Úgy gondoljuk, hogy a politikának és az ideológiának semmi köze az emberi életek mentéséhez. Ha a geopolitikát összetévesztik az egészségügyi kérdésekkel, az sok ember életébe fog kerülni, és ezt senki nem akarja” – fogalmazott.   

Szijjártó Péter aláhúzta: a sikeres magyar járványkezelés tapasztalata, hogy sok további áldozattal járt volna, ha az emberéletek mentése során geopolitikai szempontokat is figyelembe vesznek.   

Ha mindössze vártunk volna az Európai Bizottság elnökére, hogy sms-ben vakcinákat rendeljen, akkor sokkal kevesebb ember életét tudtuk volna megmenteni

– mondta.   

Majd hozzátette, hogy a kormány ehelyett cselekedett, és olyan keleti vakcinákat is vásárolt, amelyek hatékonyságát a magyar szakemberek igazolták.   

Az eredmény pedig az volt, hogy hazánk az Európai Unió leggyorsabb oltási kampányába kezdhetett, s elsőként oldhatta fel a korlátozásokat a tagállamok közül, illetve 8,6 millió dózis oltóanyagot adhatott át rászoruló országoknak

– sorolta.   

A miniszter hangsúlyozta, hogy a pandémia világossá tette, hogy létfontosságú a normális körülmények között talán szükségtelennek, túl drágának talált stratégiai kapacitások létesítése, ezek ugyanis válság esetén emberéleteket menthetnek.   

Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést megtett, hogy felkészüljön egy esetleges következő egészségügyi válságra, és képes legyen megóvni az emberek életét

– közölte.   

Erre pedig példaként említette a teherszállító repülőgépek vásárlását, a Nemzeti Oltóanyaggyár építését, egy lélegeztetőgépeket gyártó üzem létrehozását, illetve azt, hogy az ország készen áll védőmaszkok és kesztyűk előállítására.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában