Bejelentés

2024.01.09. 11:36

Lázár: minden bérletet megszüntetünk a vármegye- és országbérleten kívül (videó)

Minden bérlet megszűnik a vármegye-, és országbérleten kívül, emellett új jegyterméket vezetnek be, a napi kedvezményes jegyet – jelentette be az építési és beruházási miniszter.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami támogatású közösségi közlekedés tarifarendszerének váltásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. január 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Lázár János építési és beruházási miniszter kedden közös sajtótájékoztatót tartott Debrecen polgármesterével, Papp Lászlóval. Az eseményen Debrecen polgármestere többek között arról tájékoztatott: több mint 4800 milliárd forint értékű beruházás érkezett Debrecenbe az elmúlt időszakban, amelyeknek köszönhetően több mint 18 ezer munkahely jön majd létre – tudatta a Mandiner.

2024. április 1-től a debreceni oktatási intézményekben tanuló, illetve a város oktatási intézményeiben jogviszonnyal rendelkező 14 éven aluli gyerekek ingyenesen használhatják majd a debreceni közlekedési eszközöket

– jelentette be Papp László polgármester. Mint mondta, Debrecenben 16 ezer kártya kiosztására készültek fel április elsejéig. Hozzátette: minden utazási jogosultság az adott tanév végéig, augusztus 31-éig tart majd. Ha valaki ez előtt tölti be a 14. életévét, akkor is augusztus 31-éig tart majd a jogosultsága. A polgármester biztos benne, hogy ezen kedvezménnyel meg fogják haladni Debrecenben a 2019-es közlekedési volumeneket.

Lázár János építési és beruházási miniszter az eseményen reményét fejezte ki, hogy a vidéki Magyarország fővárosa Debrecen lesz ismét – ismertette a lap.

LÁZÁR János; PAPP László
Lázár János építési és közlekedési miniszter (b) és Papp László polgármester (j) az állami támogatású közösségi közlekedés tarifarendszerének váltásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. január 9-én
Fotó: Vajda János / Forrás:  MTI

A miniszter elmondta, egy olyan várost szeretnének Debrecenből építeni, mint amilyen Németországban Hamburg. Ennek jegyében már több olyan beruházás zajlik a térségben, amely ezt a célt segíti. A magyar kormány és a BMW, valamint a kínai befektetők olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek értelmében a magyar kormánynak infrastrukturális beruházásokat kell végrehajtania a térségben, az épülő gyárak támogatása és működés érdekében. Mint mondta,

a beruházások miatt hamarosan 50 ezer fővel nőhet a város lakossága, ez új kihívásokat fog eredményezni.

A várost és térségét erre alkalmassá kell tenni. Mint részletezte: mintegy 700 milliárd forintos beruházást fog megvalósítani a kormány Debrecen várossal közösen. Az agglomerációs közlekedési problémák kapcsán a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy Debrecen város polgármestere rámutatott: az agglomerációs kihívások nemcsak Budapest, de Debrecen, Szeged, valamint más nagyobb városokat is érintik.

Díjmentes közlekedés

2023. decemberére minden 10 eladott bérletből 9 már vármegyebérlet volt 

– tájékoztatott az építési és beruházási miniszter, hozzátéve, hogy „soha annyian nem utaztak a MÁV és Volán járatain, mint 2023-ban”. Lázár János ennek apropóján bejelentette: 

minden bérletet megszüntetek a vármegye-, és országbérleten kívül.

Lázár János arra is kitért: átalakítják a kedvezmények rendszerét is: a 65 jelenlegi kedvezményből 22 marad meg, köztük az 50 százalékos kedvezmények. 

A közalkalmazottak esetében megszűnik a pecsételős rendszer, egy regisztrációt követően korlátlanul élvezhetnek 50 százalékos kedvezményt, a 14-25 évesek pedig szintén 50 százalékos kedvezményt kapnak – amennyiben nem vesznek vármegye- vagy országbérletet, amin 90 százalékos kedvezmény érvényesül. A tárcavezető arról is tájékoztatott:

14 év alatt, 65 év felett mindenki számára díjmentes lesz a közösségi közlekedés.

A közalkalmazottak számára megszűnik a pecsételős rendszer, egy regisztrációt követően korlátlanul igénybe vehetik a közalkalmazottak a kedvezményes utazás lehetőségét. Bevezetnek egy új jegyterméket, a napi kedvezményes jegyet,

a vármegye 24-et (990 forint) , valamint a Magyarország24-et (4990 forint). 

A sajtótájékoztatóról készült felvétel alább tekinthető meg:

A tárcavezető a fővárosi agglomerációs helyzet kapcsán elmondta: a kormány nem szeretné sem az agglomeráció lakosságát, sem a fővárost, de még a főpolgármestert sem „szivatni”, azonban

ha a főpolgármester elalszik, nem írja alá a megállapodást, nem fizeti ki a számlákat, attól nehéz eltekinteni

– fogalmazott a tárcavezető. Lázár János bejelentette: készen állnak elfogadni a fővárosi bérleteket a Volán és HÉV-járatokon, amennyiben a főváros minden általa működtetett közösségi eszközön elfogadja a Vármegyebérleteket, illetve Országbérleteket.

Karácsony Gergely: jó irány Lázár János tarifaközösség-ajánlata

A főpolgármester jó iránynak nevezte a közlekedésért felelős miniszter tarifaközösség-ajánlatát, a vármegye- és országbérletek fővárosi elfogadását, illetve a Budapest-bérlet megőrzését kedden a Facebook-oldalán.

A Lázár János bejelentéseire reagáló videójában Karácsony Gergely azt mondta: a vármegye- és országbérletek elfogadása, illetve a Budapest-bérlet megőrzése "jó irány". A kérdés az, hogy mik a részletek - tette hozzá.

"Számunkra csak és kizárólag olyan megállapodás lehet elfogadható, amely egyszerre jelent a kormánynak és a fővárosnak is pluszforrásokat a közösségi közlekedés jobb finanszírozásához" - hangoztatta a főpolgármester.

Kifejtette, Lázár János bejelentését úgy tudja értelmezni, hogy egy óriási lépést tesznek közösen a 2019-es választási programjának végrehajtása érdekében, hiszen abban szerepelt az, hogy a 14 évnél fiatalabbak ingyen használhassák a közösségi közlekedést, és az is: Budapesten és az agglomerációban egységes, tarifaközösségen alapuló bérlet- és jegyrendszert kell kialakítani a városon belüli és kívüli szolgáltatásokra.

A főpolgármester azt mondta, bár az ő felvetését a kormány nem akarta felkarolni, reméli, hogy "a saját minisztere felkarolása után" ez a programpont valóban meg is valósulhat.

Közölte: az elkövetkező hetekben hosszú szakmai, konstruktív tárgyalásokra készülnek, amelyek során meg tudják határozni, hogy "egészen pontosan hogyan tudunk elszámolni majd a közösen szerzett bérletbevételekből". Hiszen a közös szolgáltatások mellé közös bevételmegosztásra is szükség van - fűzte hozzá Karácsony Gergely, aki megismételte: "jó az irány, a részleteken múlik", hogy meg tudják-e kötni a megállapodást.

Azt mondta, két dolgot tudnak vállalni: az új rendszerrel a budapestiek nem járhatnak rosszul, tehát meg kell őrizni minden olyan közlekedési lehetőséget, amelyet a Budapest-bérlet rendszere biztosít. Továbbá az a céljuk, hogy ne csak a budapestiek járjanak jól, hanem mindenki, aki Budapesten közlekedik.

Karácsony Gergely kijelentette: ha sikerülne megállapodni a bérletek elfogadásáról, valamint a költségek és a bevételek megosztásáról, akkor tovább lehetne lépni az egységes agglomerációs közösségi közlekedési rendszer kiépítése felé, azaz hogy "gyakorlatilag egy regionális BKK-t" hozzanak létre, amely "nemcsak Budapestet, hanem az egész közép-magyarországi régiót szolgálja".

A főpolgármester szólt arról is: a minisztérium részéről az elmúlt hetekben és hónapokban nem érkezett olyan tárgyalási javaslat, amely a Budapest-bérlet jelenlegi rendszerének fenntartását szolgálta. Csak olyan javaslat érkezett, amely "egyszerre volt rossz a budapestieknek és egyszerre volt a rossz a budapesti önkormányzatnak", hiszen a Budapest-bérlet megszüntetését indítványozták - emelte ki Karácsony Gergely, leszögezve: ilyen megállapodást Budapest főpolgármestere nem köthet.

Kitért arra is, hogy az állam tizenkét százalékot kap a Budapesten keletkező jegybevételekből, és nem egy százalékot, mint ahogy azt Lázár János mondta.

Karácsony Gergely megjegyezte azt is, hogy az állami hozzájárulás a fővárosi közösségi közlekedési finanszírozásához "nem miniszter úr kénye-kedve szerint történik", hiszen arról a költségvetési törvény rendelkezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában