Új tarifarendszer

2024.02.29. 12:19

Lázár János: a magyar közlekedés ügyében új időszámítás kezdődik (videó)

Március 1-jétől lép életbe az új tarifarendszer a helyközi közlekedésben.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Az elmúlt évtizedek legnagyobb átalakítása megy végbe a tömegközlekedésben, amelynek lényegében két új termék, a vármegye- és az országbérlet ágyazott meg. Az új tarifarendszerrel kapcsolatos további részletekről Lázár János építési és közlekedési miniszter tartott sajtótájékoztatót, amelyről Világgazdaság tudósított.

A miniszter megköszönte a MÁV-Volán mintegy 56 ezer munkatársának munkáját, akik minden nap azért dolgoznak, hogy 4,5 millió ingázót juttassanak el a célállomásaikra. Ebben az együttműködésben lényeges elem volt, hogy a MÁV-Volánnál létrejött a három éves béralku.

Ugyanakkor az átalakítás nem jöhetett volna létre a kormány bátorsága nélkül

 – emelte ki Lázár János.

A miniszter szerint régen volt ilyen kormánya Magyarországnak, amely ekkorát álmodott a közösségi közlekedésben. 

A március 1-től hatályos döntés az elmúlt évek legnagyobb rezsicsökkentése, mindenkinek kevesebb lesz a díjtétele, olcsóbban, egyszerűbben és igazságosabb feltételek mellett utazhat.

Tarol az ország-,és vármegyebérlet

A tavaly tavasszal bevezetettúj bérlettípusok rekordot rekordra halmoznak. Akkora sikert arattak, hogy lényegében lehetővé tették a tarifaváltást: 

eddig összesen 6,8 millió darabot adtak el belőlük.

A kedvezményes árazás ellenére sem – a felnőtteknek havi 9450 és 18 900 forint, diákoknak 945 és 1890 forint – sem okoztak anyagi veszteséget a MÁV-Volán csoportnál. 

Két évvel ezelőtt az állami tömegközlekedési szolgáltató 122 milliárd forint árbevételt termelt, addig 2023-ban már 128 milliárdot.

Ezek a kedvezmények lépnek életbe március elsején

Holnaptól ingyenesen közlekedhet mintegy 700 ezer 6 és 14 év közötti gyermek. Féláron pedig egymillió 14-25 éves. Utóbbi kedvezményt korábban csak tanulói jogviszonnyal lehetett igénybe venni.

A közalkalmazottak is 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak, azonban ehhez regisztráció szükséges. A korai nyugdíjazásban részesült személyek ingyenesen utazhatnak a helyközi közlekedésben Magyarországon, miként a 200 ezer nagycsaládos is – amennyiben együttesen utaznak–. Az átalakítások a 280 ezer fogyatékkal élőről sem feledkezett meg: ők is ingyenességet kapnak az eddigi 90 százalékos kedvezmény helyett.

Budapesti közösségi közlekedés

A vármegyebérletet elfogadják a BKK járatain, ahogyan a Budapest- bérletet is MÁV-Volán járatain. Ez a könnyítés több százezer embert érint, diákot és felnőttet, ők sokezer forintot spórolnak havonta. 

Az eddigi 12 milliárd forintos támogatást megfelezik, a bérleteknél pedig 28-72 (vármegye), illetve 46-54 (BKK-bérlet) százalékos arányban számolnak el. Még március 31-ig bizonyos részletkérdéseken tovább dolgoznak, de a gerince az új rendszernek adott.

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik.
Az új tarifarendszer további részletei ITT TALÁLHATÓK!

A sajtótájékoztatót itt tekintheti meg:

 

 

A főpolgármester szerint is történelmi lépés a tarifareformról szóló döntés

„Ez egy történelmi lépés, és azt gondolom, hogy amit a március elsejétől életbe lépő rendszernek kézzelfogható előnyei lesznek az utazók számára is”

– emelte ki Karácsony Gergely, majd kiemelte, március elseje után 8950 forintra csökken a Budapest bérlet ára, a diákoknak szóló vármegyebérlet, pedig pusztán 945 forintba fog kerülni. 

A főpolgármester emellett kiemelte, hogy Pest vármegye és Budapest egészére vonatkozóan a bevételeket a teljesítmény alapján fogják megosztani, emellett elmondta a korábban már sokak által szajkózott mondatokat, ami szerint véget ért az az időszak, amikor a főváros és a kormány késhegyre menő küzdelemben próbál megegyezni a költségek megosztásáról, és az állami támogatás mértékéről. 

A Magyar Nemzet cikke ITT folytatódik!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában