Tömegközlekedés

2022.12.06. 15:42

Új vasúti és autóbusz-menetrend lép életbe vasárnap

December 11-én, vasárnap lép hatályba a MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje. A közlekedési társaság a menetrendváltás előtt egy hónappal közzétette az új menetrendeket.

TEOL

Illusztráció: MW

A MÁV-START menetrendje a korábban meghirdetett szerint lép életbe, ám időközben az újonnan alakult Építési és Közlekedési Minisztérium vette át az állami közösségi közlekedés, így a vállalatcsoport feletti tulajdonosi jogkörgyakorlást is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a gazdaságfejlesztési irányokhoz, beruházásokhoz és a társadalmi igényekhez igazítja a vonatok közlekedését, ezért a menetrendet fokozatosan felülvizsgálja – olvasható a MÁV Zrt. által kiadott közleményben. 

Az előzetes számítások alapján az idén akár a 131 milliót is elérheti a MÁV-START járatain utazók száma, ebből 43 millióan a budapesti elővárosban, 22 millióan a regionális vonalon választották a vasutat. A járványhelyzet okozta 20-30 százalékos visszaesést követően az utasszámok már közelítenek a 2019-es adatakhoz, a távolsági forgalomban utazók száma már meg is haladja a két évvel ezelőtti szintet. A Volánbusz pedig 530 milliós utasszámot vár az idei évre.

Mint azt megírtuk, az új menetrend értelmében a Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vonalon is változások lépnek életbe.

Az új vasúti menetrendről részletes tálékoztatás már elérhető a www.mav.hu/ujmenetrend oldalon, a MÁV honlapján pedig a Belföldi utazás/menetrendek/közforgalmú menetrendek menüpontból. A vasúttársaság vonalankénti menetrendje kereshető az ELVIRÁ-ban és a MÁV applikációban (december 11-i vagy azutáni utazási napot kiválasztva).

A Volánbusz részletes menetrendje a busztársaság honlapján böngészhető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában