Pályázat

2024.04.26. 18:00

Már tervezik az új szekszárdi kerékpárutat

Ülésezett szerdán délelőtt a szekszárdi közgyűlés Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága. A tagok ezúttal nyolc nyílt és két zárt napirendi pontot tárgyaltak. Előbbiek között volt egy, ami azzal foglalkozott: hamarosan újabb kerékpárút épülhet a tolnai vármegyeszékhelyen.

Bencze Péter

Hamarosan újabb kerékpárúttal gazdagodhat Szekszárd (Fotó: Bencze Péter)

Az önkormányzat a tervek szerint TOP Plusz pályázati rendszer forrásának köszönhetően építtethet újabb bicikliutat Szekszárdon. Ennek érdekében a tagok most arról döntöttek, megbíznak egy céget, hogy vizsgálja felül és aktualizálja a 2018-ban elkészített úgynevezett Kerékpárforgalmi Hálózati Tervet.

Máté Péter, a GVB tagja, a Pénzügyi Bizottság elnöke portálunk érdeklődésére elmondta, a most tervezett új út a Pollack Mihály utca nyugati felétől húzódna a város északi részén tavaly elkészült és átadott szakaszig. A politikus ugyanakkor hozzátette, hogy a tervező cégnek kikötötték, olyan nyomvonalat jelöljenek ki, amely a Béri-Balogh Ádám, a Széchenyi, a Rákóczi, valamint a Kossuth Lajos utcák autós áteresztő képességét nem csökkenti.

Vagyis, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének terve szerint nem csak hogy bővül majd a városi kerékpárhálózat, de az az autós közlekedést sem korlátozza semmilyen módon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában