Munkakapcsolatból Fidesz-KDNP támogatás lett

Glück Róbert, Pári polgármestere elmondta, hogy a Fidesz-KDNP -vel való jó munkakapcsolatukból támogatás lett, így az önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP színeiben indul újra a polgármesteri székért.

Brunner Mónika

Glück Róbert szeretné a település továbbfejlesztéseit megvalósítani (Fotó: Kiss Albert)

Glück Róbert, Pári független polgármestere a június 9-i önkormányzati választásokon a Fidesz - KDNP színeiben indul újra a polgármesteri székért. Az eddigi jó munkakapcsolatukból támogatás lett.

Munkakapcsolatból politikai támogatás 

Erről így nyilatkozott lapunknak: 

–  Korábban több alkalommal dolgoztunk együtt a hármas számú választókerület irodájában, Tamásiban. Támogatták a jelöltségem, én pedig úgy gondoltam, felvállalom a Fidesz-KDNP-hez való kötődésem – mondta Glück Róbert. – Sok ember megkeresett bíztatva, hogy induljak újra a polgármesteri székért az önkormányzati választásokon. Végül meghoztam azt a döntést, hogy folytatni szeretném a munkát, a település kisebb-nagyobb léptékű továbbfejlesztéseit megvalósítani, és amit elterveztünk a jelenlegi képviselő testülettel, mindazt tovább folytatni, véghez vinni – mondta Glück Róbert, aki korábban azt nyilatkozta: még gondolkozik, induljon-e a választásokon. 

Beruházások Páriban 

Páriban jelenleg kiemelten kezelik a szennyvízhálózat beruházását. Nyertes, és a megvalósítás folyamatában lévő pályázataik között van a köztemető ravatalozójának felújítása. A lakosok nagyon várják ezt.

Mint a polgármester korábban ismertette, Pári jó fekvésű, csendes és családbarát település, több civil szervezet építi aktívan a helyi közösségi életet, amelynek önkormányzatuk igyekszik helyet adni és anyagiakban támogatni. A települést hatszázötvenheten lakják, a lakosság kicsit idősödő, ám sokan költöznek például városokból a településre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában