Veterán motorral szelte át Amerikát

Kilencvennégy éves motorkerékpárral szelte át tavaly szeptemberben az Egyesült Államok területét kelettől nyugatig Lukács Ottó. A Rácalmáson élő vállalkozó a múlt héten a Kölesden, a Rotary Családi Napon tartott élménybeszámolót kalandjairól. Jelenlétét az is magyarázza, hogy igen közeli Tolna vármegyei kapcsolattal rendelkezik: felesége ugyanis Szekszárdon született.

A vendéggel magával hozta a magyar ipar egyik mesterművét, azaz kincset érő és elnyűhetetlen kétkerekűjét, az 1929-es Méray Jap 600-ast. Ennek nyergében teljesítette – első magyarként –  a veterán járgányok számára kiírt Motorcycle Cannonball Run nevű versenyt. Ami magyarra fordítva nagyjából úgy fest, hogy Motorkerékpár Ágyúgolyó Futam. 

Falta a gép a mérföldeket

– Virginia Beach volt a startolás helyszíne, ez a település az Atlanti-óceán partján található – kezdett bele a történetbe Lukács Ottó. – A célállomás pedig a túloldalon, azaz Oceanside városában, a Csendes-óceán partján várt bennünket. Ez háromezernyolcszáz mérföld, azaz hatezer kilométer távolságot jelent. Megtételére meghatározott idő, egészen pontosan tizenhét nap állt rendelkezésünkre. Reggelente indultunk és késő este pihentünk a kijelölt  szálláson. 

A többes szám használata nemcsak azért jogos, mert a magyar porfelhő lovag közel nyolcvan versenyzőtársával együtt rajtolt. Hanem azért is, mert az útra elkísérte őt szerviz kocsin két segítője is: azaz fia, Lukács-Soós Ádám, valamint szerelő barátja, Gócza Tamás. Esténként – mert a szabályok szerint ők csak ekkor segíthettek – akadt is munkájuk bőven. 

– A motort valami miatt minden nap javítani kellett – folytatta Lukács Ottó. – Egyszer például kiolvadt a hűtőtorony, szerencsére gyártottunk újat egy esztergályos műhelyben. De előfordult bowden szakadás, illetve fel kellett újítanunk a motorblokkot is. 

Óceánoknál „itatta” vasparipáját

A gondos szerviz munkának köszönhetően a Méray Jap 600-as nem hagyta cserben gazdáját, azaz reggelente mindig indulásra készen állt. Keltett is némi feltűnést a furcsaságokhoz egyébként hozzáedződött amerikai közegben.  Gazdája viszont azt találta figyelemre méltónak, hogy  ahol átmenetileg leparkolt, a helyiek között szinte mindig akadt magyar kötődésű, netalán magyarul megszólaló  ember.

Kellemes meglepetést okozott az általános segítő készség is. Ami olyan szinten is megmutatkozott, hogy egy kamion lépésben haladt a motor és vezetője mögött, egy teljesen biztonságos útszakasz eléréséig fel sem merült az előzés szándéka.

Bár Lukács Ottó fantasztikus tájakon vágott keresztül, átkelt végtelennek tűnő síkságokon, felhőkbe nyúló hegyvidéken, kietlen sivatagon, „megitatta” matuzsálemi vasparipáját két óceán partján is, s nem mellékesen saját kategóriájában az előkelő negyedik helyezést szerezte meg, mint azt kijelentette, a jövőben nem vállalkozna hasonló kalandra. 

– Az ember az El Camino zarándokutat is általában egyszer járja végig – jegyezte meg. – Úgyhogy nekem is elég volt ez az amerikai verseny. Muzeális motorkerékpárommal, ami egyébként saját gyűjteményemet gyarapítja, időnként azért mégis megteszek egy-egy kört. Mint például most is, kölesdi élménybeszámolómon.