2024.04.02. 08:15
A paksi fiataloknak sem jött össze a felsőházba jutás
Hosszabbítást követően az Atomerőmű SE U23-as csapata 101–97-re kikapott a Vásárhelyi Kosársuli otthonában, így lemaradt a férfi NB I/B Zöld csoport felsőházi rájátszásról.
Kékesi Kolosék lemaradtak a playoffról
Fotó: Molnár Gyula
Egyszerű volt a matek a paksiaknak, ha legyőzik a negyedik csongrád-csanádiakat, biztosan becsúsznak az utolsó helyen a playoffba. A sorozatban tizenegy győzelemnél járó hazaiak kezdték jobban a találkozót, de jól tartották magukat Kékesi Kolosék, akik a 15. percig hol egy, hol nyolc ponttal vezettek.
A második félidő a korábban az ASE-nál és Bonyhádon is megfordult Orgona Gergő triplájával indult (52–41), és ezt a tíz pont körüli különbséget a hajráig tartotta is a vendéglátó. Ekkor három triplával 80–79-re visszajöttek a paksiak, Arnold Botond duplájával pedig hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadást 7–0-val kezdte a Vásárhely, megalapozva sikerét és – a Dunaharaszti SMAFC elleni győzelmével – Morgen Frigyes csapatának alsóházba jutását.
„A fiataljainkkal azt céloztuk meg a szezon elején, hogy tapasztalatot tudjanak szerezni az NB I/B-ben, és úgy gondoljuk a vezetőséggel, edzőkollégákkal együtt, hogy nagyon jó eredményt értünk el, azon felül is teljesítettünk, ahol szerettünk volna” – fogalmazott a találkozót követően Pintér Tamás, a paksiak másodedzője.
Férfi NB I/B, Zöld csoport, alapszakasz, 26. forduló
Vásárhelyi Kosársuli–Atomerőmű SE U23 101–97 (18–23, 31–18, 26–24, 13–23, 13–9) – h.u.
Hódmezővásárhely, v.: Jankovics, Hervay, Gombos
Vásárhely: Borbáth 11/6, BALOGH L. 12/6, RUSICS 31/12, BÁLINT E. 17/3, Orgona 14/6. Csere: Kelemen B. 5/3, Pinnyey 8/6, Bősz 3/3, Knyur
ASE: Heimann 7/6, Pajor D. 5/3, Kékesi 16/9, GÉRINGER 25/12, ARNOLD B. 14. Csere: Sövegjártó 3, Pajor K. 9/3, Imre M. 11/3, Inalegwu 5/3, Sáfrán 2
Az alapszakasz végeredménye
1. | Dávid Kornél KA | 26 | 23 | 3 | 2258–1707 | 0.94 |
2. | Tiszaújváros | 26 | 20 | 6 | 2176–1740 | 0.88 |
3. | UNI Győr | 26 | 16 | 10 | 2104–2063 | 0.81 |
4. | Vásárhelyi Kosársuli | 26 | 16 | 10 | 2047–2122 | 0.81 |
5. | Veszprém | 26 | 14 | 12 | 2267–2088 | 0.77 |
6. | SMAFC | 26 | 14 | 12 | 2045–2040 | 0.77 |
7. | Nagykőrös | 26 | 14 | 12 | 2057–2036 | 0.77 |
8. | Dunaharaszti | 26 | 13 | 13 | 1883–1830 | 0.75 |
9. | Atomerőmű SE U23 | 26 | 13 | 13 | 2123–2120 | 0.75 |
10. | NKA Pécs II. | 26 | 12 | 14 | 1905–1921 | 0.73 |
11. | Békéscsaba | 26 | 12 | 14 | 2071–2234 | 0.73 |
12. | Eszterházy SC | 26 | 7 | 19 | 1741–2099 | 0.63 |
13. | Pénzügyőr | 26 | 5 | 21 | 1766–2064 | 0.60 |
14. | Százhalombatta | 26 | 3 | 23 | 1897–2276 | 0.56 |