Sokszínű kultúrák

2021.09.21. 12:20

Három ősi populáció jegyei vegyülnek a japánok genetikájában

Nakagome Sigeki, a dublini Trinity College genetikusa szerint a felfedezés átírja a modern japánok eredetéről szóló ismereteket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy nemzetközi kutatócsoport ősi DNS-minták elemzése alapján kiderítette, hogy az eddig vélt kettő helyett három ősi populáció genetikai jegyeit hordozza Japán lakossága. A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók ugyanis azonosították egy kelet-ázsiai eredetű, harmadik ősi népesség jegyeit is. Az újonnan felfedezett populáció mintegy 1700 éve érkezhetett a szigetországba, ahol segített forradalmasítani a japán kultúrát.

A kutatók 17 japán őslakos maradványainak DNS-ét elemezték. A legidősebb maradványok kilencezer évesek, a legfiatalabbak 1700 éves voltak. A kapott eredményt összehasonlították a mai japán emberek genetikai adataival.

Korábban már bizonyítást nyert, hogy két ősi csoport emberei adják a japánok genetikai őseit. Az első csoport az úgynevezett dzsómon kor emberei, akik a mintegy tízezer évig tartó csiszoltkő-korszak idején vadászó, halászó, valamint gyűjtögető életmódot folytattak földbe mélyített veremházaikban. A kort zsinórmintás agyagedényeikről nevezték el, amelyek némelyike több mint 12 ezer éves. A második csoport pedig egy északkelet-ázsiai eredetű populáció, amely időszámításunk előtt 900 körül érkezhetett a szigetekre. Ők hozhatták magukkal a rizstermesztést a jajoi kor idején.

A mai japánok génjeinek 13-16 százaléka vezethető vissza az eredetileg azonosított két csoportra.

Eredetük 71 százaléka azonban egy harmadik ősi kelet-ázsiai eredetű csoporthoz kötődik, amely mintegy 1700 éve érkezett a kofun kor kezdetén. A kofun kor követi a jajoi kort, és körülbelül 250-től 538-ig tartott. A kofun szó a korra jellemző halomsírokat takarja. Az érkező populációhoz továbbá számos kulturális újítás kötődik. A Kína lakosságának nagy részét kitevő hanokra hasonlító csoport hozta magával és fejlesztette ki a központosított hatalom rendszerét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!