Igaz történet: Oka volt, hogy megcsaltam a feleségem

Valójában már nagyon vágytam arra, hogy azt a szép testet vadul magamévá tehessem…
Flóra a második feleségem, az első házasságomból született fiam már huszonegy éves, és inkább Flóra kedvéért egyeztem bele abba, hogy újra apa legyek, nem én akartam. Flóra okos, csinos, nálam tizenkét évvel fiatalabb nő, akinek minden vágyát teljesíteném, annyira szeretem. De a kaland csábításának mégsem tudtam ellenállni…
Bizony, nem volt apás szülés, érthető okból. Hiszen akkor én Edina meleg, feszes testét akartam meghódítani, és mit sem tudtam arról, hogy Flóra közben a szülőszobában vajúdik.
A mobilom lemerült, de valószínűleg egyébként is kikapcsoltam volna néhány órára. Utólag természetesen bűntudatot éreztem, főleg, amikor később megláttam Flóra sápadt, szép, megkönnyebbült arcát, szelíd mosolyát – és amikor a kislányunk fölé hajoltam. De a bűntudat gyorsan eloszlott, mert Flóra egyébként sem ragaszkodott az apás szüléshez, és hát sosem kell megtudnia a kalandomat. Legalábbis így gondoltam. Akkor azt hittem, Edinával nem lesz folytatás, ám nem egészen így történt.

A szomszédos épületben dolgozott, ugyanott ebédeltünk, és minden alkalommal csábító boszorkányként billegett el előttem. Mit tagadjam, felbosszantott, és kihívóan ördögi viselkedésével a vágyamat is gerjesztette.
Otthon azt láttam, hogy Flóra a babát szoptatja, fájt a melle, kicsit mindig elhúzódott, ha hozzáértem, szóval, nem éreztem teljes értékű férfinak magam. Flóra ugyanis úgy nézett rám, mint egy idegenre, aki megpróbál behatolni abba a burokba, ami körülötte és a gyerekünk körül alakult ki. Egyre kedvetlenebb, egyre mosolytalanabb lettem, és – bár negyven felett ez talán furcsa – egyre többet járt a szex körül a gondolatom. Flóra is érezhette, hogy talán nincs ez rendben így.
– Légy egy kicsit türelmes – kérte, és megpuszilta az arcomat. Megcsókoltam a száját, lágyan visszacsókolt, de amikor megérintettem duzzadt, feszes mellét, azonnal elhúzódott. – Várj még egy kicsit – súgta.

De én nem tudtam várni. Edinához mentem, és vad aktusunkban oldódott fel fájdalmas, feszítő szenvedélyem. Edinától semmi mást nem akartam, csak ezt a gyönyört adó enyhülést. Igen, úgy is mondhatnám, hogy kihasználtam – de nem őt, hanem a felajánlkozását, az alkalmat. Nem is egyszer. Így tudtam mosollyal hazamenni, így volt több türelmem ahhoz, hogy kivárjam, amíg Flóra talán velem is tud foglalkozni. Azt hittem, néhány hét az egész. Ám a baba már tízhetes volt, és még mindig ő rabolta el Flóra nappalait és éjszakáit. A feleségem már teljesen kimerült, szerintem azt sem vette volna észre, ha este haza sem megyek. Tudtam, előbb-utóbb beszélnünk kell, mert így elveszítjük egymást. Fájt, ráadásul a büszkeségemet is bántotta, hogy nem figyel rám. Bizonytalan voltam, nem tudtam, visszakapom-e valaha azt a lányt, akire felnéztem, és aki felnézett rám, aki figyelt rám, aki számára én voltam az egyetlen…

– Döntened kell – jött fel egyik délután az irodámba Edina. – El kell döntened, hogy velem akarsz-e élni.
– Micsoda? Ez milyen kérdés? És hogy jutott most eszedbe? – hebegtem zavartan.
– Mondhatsz nemet is – nézett rám jelentőségteljesen –, mert akkor férjhez megyek. Férjhez megyek valakihez, aki már nagyon vár arra, hogy igent mondjak neki. Rajtad múlik. Mindkettőtöket szeretlek: te jelented számomra a nagyobb kihívást, ő pedig a biztonságot – mondta egyszerűen. – Rajtad áll, melyikőtöket választom.
Nem feleltem akkor, de aznap este még egymáséi lettünk. Nem voltam szerelmes belé, de kedveltem, és nagyon kívántam. Túl kihívó volt, túl nyílt, túl átlátható – mégis kedves, lágy, gyengéd és nőies. Tudtam, hogy ez az utolsó együttlétünk.
– Jobban jársz vele, hidd el! – búcsúztam tőle. – Megérdemelsz egy rendes embert… – mondtam, és valamiért összeszorult a szívem. Már öt hónapja ismertem, nem akartam vele élni, mégis fájt, hogy elveszítem.

Szomorúan autóztam hazáig. Nem volt kedvem bemenni a házba, mégis elővettem a kapukulcsot. Arra gondoltam, gyorsan lefekszem, a fejemre teszem a párnát, és kialszom magamból az egész történetet. Flóra a nappaliban ülve szunyókált a tévé előtt. Halkan beléptem, de felriadt.
– Úgy vártalak – mondta, és felállt. Csak fürdőköntöst viselt. Odalépett hozzám és szorosan átölelt. Viszonoztam az ölelését, és percekig így álltunk. Együtt mentünk be a hálószobába, és egymáshoz bújva aludtunk el. Úgy viselkedett, mintha tudná, hogy fáj valami. A gyerek születése óta először éreztem úgy, hogy figyel rám.

Másnap már nem láttam Edinát az ebédlőben, valaki azt mondta, hogy felmondott, és új munkahelyet talált.
– Ízletes ez a hús? – lépett mellém egy magas, szőke lány, és érdeklődve rám villantotta hófehér fogsorát. Ó, ez nem lehet igaz, gondoltam. Újabb kísértés? Helyes lány volt, mégis úgy éreztem, elég volt a kalandból, most már Flórát akarom. A régi, figyelmes, bájos, okos Flórát. Talán még nem késő…
– Az azért túlzás – feleltem, és felálltam az asztaltól. – Ne haragudjon, de sietnem kell – mondtam a lánynak, és visszamentem az irodába.
Este Flóra bejött hozzám a fürdőszobába, és leült a kád szélére. Én a meleg vízben ültem, és érdeklődve pillantottam a feleségemre. Lassan leengedte addig copfba fogott, szőkésbarna haját, majd felém fordult.
– Tudom, hogy nem volt egyszerű velem – mondta. – Az ösztöneimre hallgattam, de úgy érzem, most már kezdem megtalálni önmagamat. Nem akartalak bántani vagy elhanyagolni. Szeretlek – hajolt a számhoz, én pedig a vizes kezemmel kihámoztam a ruhájából, és hagytam, hogy mellém csobbanjon a vízbe. „Talán mégis fontos vagyok számára” – futott át rajtam a gondolat. Lassú mozdulatokkal elkezdtem habfürdőt kenni a mellére, formás, szép vállára, majd a szemébe néztem, amikor óvatosan az ölembe csúszott. Hihetetlen, de öt hónap után akkor lett először az enyém. Nem szex volt, nem aktus, hanem boldogító, meleg, lassú, szenvedélyes szeretkezés. Akkor is csókoltuk egymást, amikor a gyönyör elragadott bennünket. Éreztem, hogy visszatalált hozzám. És nagyon boldog voltam, hogy én is visszataláltam hozzá.

Reggel, amikor felébredtem, Flóra már nem volt mellettem. Szombat volt, alhattam volna tovább is, de meghallottam Flóra hangját a kertből. Az ablakhoz mentem, és láttam, hogy a feleségem egy szőke lánnyal beszélget. A szúnyoghálóhoz szorítottam a fülemet, mert őrült kíváncsiság kerített hatalmába, vajon kivel beszél. Ráadásul a lány hangja is ismerősnek tűnt.
– Fölöslegesen aggódtál – mondta épp Flórának. – Nem kell más neki, szóba sem állt velem. Vigyázz rá, ilyen férje kevés nőnek van – állapította meg, és akkor felismertem: az a lány volt, aki előző nap ismerkedni próbált velem az étteremben. Elmosolyodtam, mert valamiért nagyon jólesett, hogy Flóra annyira aggódik a kapcsolatunkért, hogy még „kémet” is képes bedobni az ügy érdekében.
Végül minden a lehető legjobban ment tovább: Flóra nem kételkedett már a hűségemben és szeretetemben, ismét társak lettünk – lelkileg és testileg egyaránt. Mostanában egyre többet játszom a lányunkkal is, és élvezem, ahogy angyalian rám mosolyog, s hogy egyedül az apa szót tudja kimondani...
A titkom pedig csakis az enyém marad.