Egészségükre

2018.02.22. 14:13

Tovább nőtt a minisörgyárak száma Csehországban

December végén a számuk meghaladta a 400-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének csütörtöki közlése szerint tavaly 50 új minisörgyárat nyitottak, s néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.

A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku minisörgyár működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem félezer új minisörgyár alakult, közülük azonban több mint 40 megbukott és befejezte termelését.

Több minisörgyár termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg negyvennyolc működik az országban. Az évi tízezer-hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.

Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés két százalékát, 0,3 százalékkal többet, mint 2016-ban. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban

- közölte Jan Surán, a minisörgyárak szövetségének elnöke prágai sajtóértekezletén.

A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki.

A minisörgyárak sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei.

A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, s azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.

Jan Surán elmondta: a szövetség azzal számol, hogy a minisörgyárak száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban. A minisörgyárak azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat.

Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt egy ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott.

A cseh piaci szakértők szerint egy átlagos minisörgyár létrehozása ma mintegy 6-7 millió korona (70-82 millió forint) értékű beruházást igényel.

Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, a világon a legmagasabb.

Borítókép: A több száz éves prágai U Fleku minisörfőzde

AFP / RIEGER Bertrand / hemis

Ezek is érdekelhetik