Étkezés

2020.10.04. 09:36

Ez történik a testével, ha minden nap csirkehúst eszik

A csirkehúsnak számos előnye van: olcsó, fehérjedús, hipoallergén, gyorsan elkészíthető, változatosan ízesíthető – egyszóval jolly joker a konyhában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

De tulajdonképpen mit tud a csirkehús, mennyit és hogyan érdemes enni belőle, hogy kimaxoljuk az összes pozitív élettani hatását, és minimalizáljuk a negatívakat? írja a mindmegette.hu.

1. Lefogyhat

Mivel tele van fehérjével, amelynek megemésztése sokkal több energiát igényel, mint például egy szénhidrátban gazdag tésztaételé, így elmondhatjuk, hogy a sok csirkehúst eszik persze bőr nélkül, kevés zsiradékkal elkészítve, párolva, grillezve , és arányaiban kevesebb szénhidrátot, tulajdonképpen már ettől is fogy! Bónusz: a lassú feldolgozás hosszabban tartó teltségérzetet eredményez, vagyis egy csirkehúsos, zöldségben és rostokban gazdag ebéd után órákkal sem lesz éhes, ami szintén nem utolsó szempont, ha fogyni szeretne.

2. Meghízhat

Nem őrültünk meg: ha túlzásba viszi a csirkehús fogyasztását, épp az ellenkező hatást éri el, mint, amit szeretne: ha túl sok fehérjét visz be, heves raktározásba kezd a szervezete, pont, mint a szénhidrátok és zsírok esetében, hiszen egy bizonyos mennyiségnél többet ebből sem képes megemészteni, ami a kilók gyarapodásához vezet. A lényeg tehát itt is a mértéklesesség, és a kiegyensúlyozott étrend: az étkezései 15 százalékban tartalmazzanak állati fehérjét, az pont az ideális mennyiség az izomgyarapításhoz és a zsírégetéshez.

3. Izmosabb lesz

Apropó izomgyarapítás: a mindennapi csirkéjével sokkal erősebb lehet. A csirkehúsban található nagy mennyiségű fehérje egyik legfontosabb alkotóeleme, a leucin, ami nagy mértékben támogatja a fehérje beépülését az izomrostokba. Egy 2018-as brit tanulmány szerint, az izomépítéshez ideális fehérjemennyiség 1,6 gramm testsúlykilógrammonként. Ez azt jelenti, hogy egy 72 kilós embernek 115 gramm protein már segít az izomépítésben, ez a mennyiség pedig három bőrözött, csontozott csirkemellben meg is van.

4. Székrekedésed lehet

Persze itt is a hangsúly a leheten van, hiszen ez csak akkor következhet be, ha túlzásba viszi a hús, és úgy általában a rostban szegény, ám fehérjében gazdag ételek fogyasztását. Ha odafigyel arra, hogy a proteinfalatok mellett legyen a tányérján bőséggel zöldség, barna rizs, és odafigyel a napi folyadékbevitelre ami magas fehérjetartalmú étrend esetén 3-3,5 liter körül ajánlott akkor megkímélheti magát a kellemetlen percektől.

5. Megrövidítheti az életét

Mármint, ha bepanírozza, kirántja, és minden nap ezt eszi. Ez természetesen nem a csirkehúsnak köszönhető, hanem a rántás metódusának, a bő zsiradékban sütésnek, és annak, ha napi rendszerességgel fogyaszt valaki bundázott ételt. Egy 2019-es British Medical Journalban publikált, évekig zajló brit kutatás szerint ugyanis azoknál a nőknél, akik naponta egyszer, vagy annál többször fogyasztottak rántott csirkét, 13 százalékkal magasabb volt a halálos betegségekre való hajlam, és azon belül is 12 százalékkal magasabb volt a szívbetegségek kockázata. Vagyis, ha jót akar a szívének, minimalizálja a rántott ételeket a heti étrendjében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!