Motorozni jó, de…

Nagyon rég volt, mikor szolgálati Pannóniával jártam a zalai utakat. Élveztem, ahogy a szél megcsapja az arcom, lobog – akkor még volt – a hajam, bukósisakról pedig még éppen csak hallottunk. Aztán egy késő őszön havas esőbe keveredtem, elment a kedvem a motorozástól. Autója – Volgája – pedig csak az igazgatónak volt, így kénytelen voltam igazodni a menetrendhez, mert maradt a busz, meg a vonat. 

Ma a motor, az esetek nagyobbik részében, nem közlekedési eszköz. Nagyvárosokban, ahol az állandó közlekedési dugók miatt az autók közt cikázva motorral, robogóval lehet leggyorsabban célhoz érni, ott érthető, hogy arra használják, de a motorozás ma már inkább hobbi, sport, szórakozás. 
A csillogó, bivalyerős motoron ülni élvezet. S most, hogy múlóban vannak a mínuszok, előkerülnek ezek a kétkerekűek. Egyre többen mennek, inkább száguldanak üveghangon nyerítő gépparipán. Mondják, s biztos így is van, a motorozás egy életmód, szinte más az ember, mikor a szabadban ura a sok-sok lóerőnek, úgy érzi, szárnyal, ahogy húzza a gázt. 

Baj viszont, hogy a télen megfakult a rutin, s néha a KRESZ több paragrafusa is feledésbe merült, és a mámoros rohanás tragédiával végződik. Napjainkban megszaporodtak a rendőrségi jelentések között a motoros balesetek. Mert, miközben motorozni jó, azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az a jármű, amin az ember, bár védi akár bőrruha, motoros csizma, bukósisak, mégis a leginkább védtelen.