Ezotéria

2010.07.01. 09:00

Diana hercegnő tudta, mi vár rá

Tisztában volt tragikus sorsával, hiszen az asztrológusok elkészítették a horoszkópját, folyamatosan figyelmeztették is: legyen óvatos, mert nagyon kedvezőtlenül állnak a bolygói, valami baj érheti. És a baj 1997. augusztus 31-én éjjel be is következett. Ma lenne 49 éves.

Herczeg Kata

Diana Frances Spencer az angliai Norwickban született, 1961. július 1-jén 19 óra 45 perckor (Rák havában, Nyilas aszcendenssel). Születési képletében a Vízöntőben álló (visszafelé mozgó) Jupiter már a születése pillanatában jelezte, hogy befelé forduló, önmagát kereső alkat, aki általában a saját útját akarja járni, és gyakran ellentétbe kerül azzal a közeggel, amelyben élnie kell, és szokatlan életútjával, viselkedésével, megjelenésével tömegeket képes mozgósítani, ugyanis senkit nem hagy hidegen a személye. Vagy imádják, vagy gyűlölik, de mindenképpen foglalkoznak vele – életében és halálában is.


A rákban álló Nap és a vele együtt álló Merkúr egyértelműen jelezte, hogy nagyon család- és gyermekcentrikus, de szívesen gondoskodik az elesettekről, rászorulókról, és megértéssel fordul az emberek felé, mindig szívesen segít. Nem véletlen, hogy az óvónői pályát választotta, s mielőtt Károly herceget megismerte, gyerekekkel foglalkozott.

Diana tipikus Rák/Nyilas szülött volt: álmodozó és szeretetre éhes, gyengéd és anyaságra termett, ugyanakkor függetlenségre törekvő, önálló életre vágyó, vagyis nehezen tűzi, hogy vezessék. Ez a törekvése azonban gyakran szenvedett csorbát, különösen az után, hogy bekerült a királyi udvarba. Károly napjegye Skorpió, az aszcendense Oroszlán, vagyis a világ legtermészetesebb dolgának tekinti, hogy akaratának érvényt szerez és beavatkozik mások életébe. 

Diana csupán tizenhat éves volt, amikor Károllyal először találkozott, ez a találkozás nem a véletlen műve volt. Hiszen Károly aszcendense együtt áll Diana Fekete Holdjával.
Ez az aspektus magában rejtette, hogy elbűvöli a férfit, de azt is, hogy ez egy tragikus végű kapcsolat lesz.
Diana szerelmi életét a Vénusz uralja, mely a képletében a Bikában áll, ahonnan érzékiséget is sugall. Az Uránusz pedig a váratlanságot, a hirtelen jött döntést jelzi.


Amikor az esküvőjükre készülődtek, ezeket a jeleket figyelték, és nem figyelmeztették az ifjú párt arra, hogy rengeteg feszült fényszög van a kettőjük képletében. És a házasságkötésük napján sem a szerencsés bolygók voltak uralomban. Például, az Uránusz jelezte, hogy Diana nem fogja tudni elviselni az udvar merev szokásait, zavarja a protokoll. A Rák napjegyű ember leginkább a szerettei körében érzi jól magát, nem szereti a betolakodókat, idegeneket maga körül, időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja az új embereket.

Dianát attól kezdve, hogy Károlyhoz tartozott, négy testőr vigyázta, minden lépését követték, nem tudott elvonulni, nem volt magánélete. Ez volt az egyik ok, ami miatt nehezen illeszkedett a családba. A másik a Nyilas függetlenségével, lázadó szellemével magyarázható. A Rák Nap hatására megvolt benne a kötelességtudat és családszeretet, de ehhez olyan férfira lett volna szüksége, akiben teljesen megbízhat és aki határozott jellem.
Ám ez a férfi nem Károly volt, hiszen a kettőjük képletét összevetve kiderül, hogy a bolygók közt számtalan feszült fényszög van, és ezek a fényszögek már az esküvő előtt előrevetítették a későbbi nézeteltérések bekövetkeztét. Mivel Diana Uránusza Károly Napjával nagyon rossz kapcsolatban állt (úgynevezett kvadrátot zárt be), ez mintegy „garancia” volt a robbanásszerű vitákra, botrányokra, féltékenységre, sőt félrelépésekre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!