Világbajnokság, E-csoport

2022.11.23. 16:06

Hiába a németek fölénye, a szünet után megérdemelten fordított Japán

Megszületett a katari világbajnokság második meglepetés eredménye, a végső sikerre szintén esélyes németek előnyből kaptak ki Japántól.

Berg Sándor

A német válogatott négy éve leszerepelt a világbajnokságon, ahol még a csoportkörből sem jutott tovább Svédország, Mexikó és Dél-Korea mögött, a tavalyi Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntő jelentette a Nationalelf számára a végállomást. A korábbi sikerkapitányt, Joachim Löwöt a Bayern Münchennel két év alatt mindent megnyert Hans-Dieter Flick váltotta, nem titkoltan azzal a céllal, hogy valamelyik éremből – lehetőleg az aranyból – begyűjtse az ötödiket. Az 57 éves szakember irányításával tizenhat mérkőzésből tízet nyert meg a válogatott, ötször játszott döntetlent és csak Magyarország ellen szenvedett vereséget (0–1). 

A kiváló formájuk miatt is a németek számítottak esélyesebbnek a legutóbbi Ázsia-kupa-döntős japán válogatott ellen, mely az első percekben megmutatta, mire kell számítani tőle. A pálya középső harmadában szerzett labdákkal próbáltak veszélyeztetni, az egyik után lesről ugyan, de Daizen Maeda révén gólt szereztek. A folytatásban elkezdődött a német tiki-taka, nagy fölényben játszottak az európaiak (az első félidőben 80 százalékban volt náluk a labda!), de hiába alakítottak ki számtalan helyzetet, mindig volt egy japán, aki kamikáze módjára belevetődött a kapura tartó lövésbe. A szünetre mégis előnnyel ment pihenőre a Nationalelf, miután a jobb szélen nagyon aktívan futballozó David Raum kiharcolt tizenegyesét Ilkay Gündogan értékesíteni tudta (a Manchester City középpályása hétből hét büntetőnél jár a válogatottban). A helyzet képe a továbbiakban sem változott túl sokat, hátrányból a japánok nem harminc, „csak” negyven méterrel védekeztek a saját kapujuk előtt, a félidő Kai Havertz lesgóljával zárult.

Fordulás után magukra húzták ellenfelüket a németek, mégis a lábukban vagy éppen a fejükben volt a mérkőzést eldöntő találat. A csereként becserélt Asano Takumával felélénkültek a szigetországiak, mégis két másik friss ember, Minanimo Takumi és Doan Ritsu hozta össze az egyenlítő találatot. Aztán a Bochum támadója is megvillant, s kiszorított helyzetből a Manuel Neuer feje mellett bombázott a léc alá. A négyszeres győztes a rehabilitált Mario Götzétől, valamint a világbajnokságon 18 évesen és 3 naposan a legfiatalabb németként debütáló Youssoufa Moukokótól várták a megváltást a németek, ami nem jött el, hiába a 73 százalékos labdabirtoklás és a huszonöt kapura lövés.

Az argentinok Szaúd-Arábia elleni veresége után megszületett a katari világbajnokság második meglepetése!

F-csoport, 1. forduló
Németország–Japán 1–2 (1–0)
Doha, Khalifa Nemzetközi Stadion. V.: Barton (salvadori)
Németország: Neuer – Süle, Rüdiger, Schlotterberg, Raum – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 67.) – Gnabry (Moukoko, 89.), Th. Müller (Hofmann, 67.), Musiala (Götze, 79.) – Havertz (Fullkrug, 79.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Japán: Gonda – Sakaj (Minamino, 75.), Itakura, Josida, Nagatomo (Mitoma, 57.) – Endo, Tanaka (Doan, 71.) – Ito, Kamada, Kubo (Tomijasu, a szünetben) – Maeda (Aszano, 57.). Szövetségi kapitány: Hajime Morijasu
Gólszerzők: Gündogan (35., 11-esből), illetve Doan (75.), Aszano (83.)

Statisztika

74 (81)

Labdabirtoklás (az első félidő)

26 (19)

25 (13)

Kapura lövések

11 (1)

8 (4)

Kaput eltalált lövések

3 (0)

6 (1)

Szögletek

6 (3)

825 (477)

Összes passz

279 (99)

751 (444)

Sikeres passz

214 (65)

 

Címkék#katari vb

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!