2008.06.02. 08:49
Aki nem sajnálta a pénzt permetre, annak lesz meggye
Egy szerencsésebb évben cseresznyéből 20-25 tonna, meggyből ennek a duplája terem a megyében. Talán ilyen év lesz az idei is.
Meggyből 38 hektáron van ültetvényük a gazdáknak Tolnában. Ennek jelentős része Kisvejkén és Bátaszék környékén található. Az elmúlt pár évben azonban nélkülözni kellett ezt a kedvelt gyümölcsöt, mert a monília a már virágzó fákat leszüretelte.
Sebestyén István, a kisvejkei értékesítési szövetkezet telepvezetője szerint az idén időben kellett elkezdeni a permetezést, és aki nem sajnálta rá a pénzt, annak sikerült megmenteni a termést. Az majd később derül ki, hogy az ültetvényre fordított összeg behozza-e az árát.
Tavaly nagyon kevés volt a meggy, így az étkezési mennyiség kilójáért, átlagban 280 forintot, az ipari minőségért pedig 250 forintot fizetett a felvásárló. A szekszárdi, a bajai és a paksi piacon egy kiló meggyért 300-350 forintot kértek a kofák. Az eper ára is egyre barátságosabb, fél kilót lehet már kapni 250-300 forintért is. Akinek van türelme az várjon, a termelők szerint ugyanis két héten belül még barátságosabbak lesznek az árak.
Bővebben a Tolnai Népújság június 2-i (hétfői) számának 4. oldalán!