Gazdaság

2009.03.04. 17:29

Nincs válság a külvárosokban

Talán soha ennyi pénz nem jutott a külső városrészek fejlesztésére, mint a tevek szerint az idén fog.

V. T.

[caption id="" align="alignleft" width="330"] Féhr György
[/caption]
A költségvetés-tervezetben hetvenmillió forint szerepel a célra – mondta Féhr György a területek képviseletét ellátó részönkormányzat elnöke. Ebből Gyapán, Biritón, Csámpán és Cseresznyésben is több éves problémákat orvosolnának. Közvilágítást kell kiépíteni, vagy javítani szinte mindenhol. Csámpán járdára, Gyapán a buszmegálló környékének komfortosítására, buszforduló építésére van szükség, de a biritói utakra is ráfér némi javítás. Csámpán ezen kívül elkezdődhet a tervezett erdei tornapálya kialakításához szükséges tereprendezés. Gyapán még azt is tervezik, hogy külön választják a közösségi házként funkcionáló épület azon azt a részét, amit használnak, hogy telente csak ezt kelljen fűteni.


Féhr György hozzátette, hogy a hetvenmilliós keretből a legnagyobb tételt a cseresznyési útra szánják. Huszonnégy millió forintból elkezdik a bekötő út felújítását. Egyelőre csak egy szakaszt építenek meg, azt is Cseresznyés felöl. A részönkormányzat elnöke elmondta: az egész négy kilométernyi út felújításra egyrészt nincs pénz, a 24 millióból egy körülbelül 1,4 kilométerre futja, másrészt  a többi szakaszt még használják az M6-os építői. Felesleges lenne addig felújítani. A képviselő titkon abban bízik, hogy az útépítés után a kivitelezők rendbe hozzák azt, ami most kimarad.

Féhr Györgytől megtudtuk, hogy nem csak a fejlesztésre szánt keret duzzadt meg, többet kap a részönkormányzat működésre is. Tavaly 10, idén 12 millió forintos keret felett rendelkezhetnek. Feltéve, ha a testület elfogadja a költségvetést, hiszen addig mindez csak terv. A képviselő hozzáfűzte, ugyancsak megemelt összegből gazdálkodhat ebben az évben a dunakömlődi településrészi testület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!