2010.07.04. 15:45
Több száz milliót hoztak a pályázatok
Több mint százmillió forintot nyert a település az elmúlt három évben pályázaton.
Útépítéstől fűtéskorszerűsítésen át településőr foglalkoztatásáig sok forrásból sok célra kaptak különböző pályázati támogatásokat. Legnagyobb összeget, több mint ötvenmillió forintot integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására nyertek el, de komoly segítséget jelent az a 12 millió forint is, amelyet a kulturált, szép környezet kialakítására fordíthatnak.
Most is érdekelt a település több pályázaton, igényeltek támogatást például a szilárd hulladék lerakó rekultivációját megalapozó vizsgálatok és dokumentáció elkészítésére, illetve az ivóvízjavító program előkészületeire is.