Gazdaság

2010.11.17. 17:45

Komoly változások előtt állunk

A közfoglalkoztatásban bekövetkező jelentős változásokról esett szó szerdán a Völgység-Hegyhát Takarék Önkormányzati Klubjában.

R. T.

A közfoglalkoztatás jelentős változásokon megy át jövőre, az erre előriányzott összeg 1134 milliárd forint – mondta szerdán a Völgység-Hegyhát Takarék Önkormányzati Klubjának vendégeként Szittáné Bilanics Erzsébet.

Az Önkormányzati Minisztérium főosztályvezetője kifejtette, a kormány az ideinél mintegy 6,9 milliárd forinttal többet szán a vis maior károk rendezésére 2011-ben.

Az ingyenesen étkezők körébe az általános iskola 8. osztályaiban tanuló rászoruló diákok is beléphetnek januártól, ennek finanszírozására 900 millió forintot különít el a kormány. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre előirányzott összeg több, mint egy milliárd forinttal, 5,5 milliárdra emelkedik a következő évben.

A bonyhádi városházán, ahol mintegy negyven polgármester jelent meg, Közéletiség és felelősség címmel előadást tartott dr. Kiss László alkotmánybíró, az Önkormányzati Klub örökös elnöke is.

Az Alkotmánybíróság és a kormány közötti feszültségről azt mondta, azt sem erősíteni, sem feloldani nem célja, s nem is feladata. De leszögezte, mindkét félnek a kötelessége, hogy Magyarországot az európai jogállamiság szintjére hozza.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szittáné Bilanics Erzsébet (balról) Potápi Árpád JÁnos, Brauer János elnök, dr. Kiss László és Lengyel János Fotó: Mártonfai Dénes
[/caption]
A képviselők, politikusok kötelezettségeiről azt mondta, nem az a jó képviselő, amelyik otthon, vagy az irodájában ül, hanem amelyik jár-kel a faluban, városban, s érezteti a polgárokkal, hogy kíváncsi a problémáikra, s erősíti az összetartást.

Mindezzel egyetértett Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztő-kiadóvezetője is, aki az önkormányzati kommunikácóról tartott előadást. Kifejtette, az is kommunikáció, ha valaki nem mond semmit. Hozzátette, az is fontos, hogy nem elég hitelesnek lenni, annak is kell látszani.

Ezen a rendezvényen adták át az Országos Takarékszövetkezeti Rajzverseny megyei helyzettjeinek járó elismeréseket. Erről lapunk 16. oldalán olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!