Anyaság

2018.06.19. 13:00

Kulcsár Edina nem mert hasra fordulni

„Anyukámtól kaptam egy terhespárnát, ami segít a pihenésben”.

A 27 éves szépségkirálynő élete legboldogabb időszakát éli, ugyanis kisbabát vár. Edina túl van a terhességi szűrővizsgálatokon, amelyek mindegyike megnyugtató eredménnyel zárult. Már nincs miért aggódnia: a két nagy genetikai tesztet és az úgynevezett PrenaTestet is megcsináltatta.

„Az utóbbi többek között a Down-szindrómát is szűri, ráadásul ennek a vizsgálatnak köszönhetően derült ki, hogy kisfiunk lesz, ugyanis a kromoszómákat is feltérképezi” – árulta el a műsorvezető a Vasárnap Reggelnek adott interjúban, majd hozzátette: egyáltalán nem izgult az eredmények miatt, mert optimista, tudja, hogy minden a legnagyobb rendben lesz:

„Hiszek a vonzás törvényében! Ha előre aggódnék olyanon, ami még meg sem történt, elképzelhető, hogy bevonzanám a problémát.”

Fotó: Facebook / Kulcsár Edina

Edina szerencsésnek érzi magát, hiszen egy percig sem kínozták rosszullétek.

„Kiegyensúlyozott kismama vagyok! Sok anyukával beszélgetek, akik az első három hónapban jelentkező tünetek miatt panaszkodnak. Szerencsére én nagyon jól érzem magam, nálam nem jelentkeztek ezek. Ezért aztán nem is terhességnek, hanem várandósságnak nevezem az állapotomat. A vége felé, amikor már nagyobb súlya lesz a bébinek, nyilván nehezebben telnek majd a mindennapjaim” – mondta mosolyogva a gyönyörű modell, aki nem tagadja, hogy azért van, helyesebben csak volt egy kellemetlen tünete a babavárásnak.

„Az alvással bizony megküzdöttem az elmúlt hónapokban! Hason alvó vagyok, és minden idegszálammal arra próbáltam figyelni éjjelente, nehogy a hasamra forduljak. Emi­att kimerült voltam. Nemrég viszont anyukámtól kaptam egy terhespárnát, ami segít a pihenésben” – mondta elégedetten a boldog kismama.

Edina a napokban egy videót is posztolt a Facebookon, melyen látható, hogy már a pocakban is mennyire eleven a kisfiú.

Borítóképünk forrása: Facebook / Kulcsár Edina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!