Bulvár-celeb

2022.10.30. 16:55

Tizennyolc év után tudta meg a magyar zenész, hogy meghalt az édesanyja

Tizennyolc éves volt, amikor a családja felfedte előtte, hogy nem az a vér szerinti édesanyja, akit annak hisz – osztotta meg a titkát Lotfi Begi zenei producer a Magas és Mély vendégeként.

Fotó: Shutterstock

Lotfi Begi Magyarországon nevelkedett, de származását tekintve iráni. Családjával az 1980-as években telepedtek le hazánkban, a szülőföldjükön dúló polgárháború elől menekülve. Először a nagyszülők érkeztek meg az ekkor még csecsemő Begivel és hároméves bátyjával – majd utánuk jöttek a szülők. Később egy öccsük is született, akivel anyjuknak különlegesen szoros kapcsolata alakult ki hozzájuk képest. Sokáig nem foglalkozott ezzel, hiszen alapvetően mindent megkapott a szüleitől, de közben olykor úgy érezte, valami miatt feszültség van a családban. Nagykorúságával fény derült arra, mit titkolnak előtte. A súlyos családi tragédiáról az M2 Petőfi TV műsorában, a Magas és mélyben beszélt először.

 

„Úgy tűnt, mintha minden rendben lenne, de nem volt. Mindig hiányzott valami, nem állt össze a kép. Tizennyolc éves voltam, amikor elmondták, hogy miközben világra jöttem, az édesanyám belehalt a szülésbe. Az életem első néhány évére egyáltalán nem emlékszem, így én édesapám új feleségét hittem édesanyámnak. 

 

 

Forrás: TV2

A mai napig őt tartom az anyukámnak, mert a mostohaanya nem megfelelő szó rá, jó volt hozzám és a bátyámhoz is. Az öcsénkkel azonban egészen más volt a kapcsolata, bensőségesebb, amiért sokáig magamat okoltam. Úgy éreztem, ez az én hibám" – vallotta meg Lofi Begi, aki a mai napig nem tudja eldönteni, hogy a szülei jót vagy rosszat tettek azzal, hogy elhallgatták előle édesanyja halálát. Nemcsak a felnőttek, a bátyja is titkolózott előtte: neki voltak emlékei édesanyjukról, ám erről sose beszélt testvérének.

 

„Nyilvánvaló, hogy nem akartak nekem rosszat. Meg akartak védeni ennek a tehernek a súlyától. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a helyes döntés egy ilyen helyzetben, de nem tudom. Komoly törés ez számomra, amivel sokáig nem akartam foglalkozni, egészen mostanáig" 

 

– tette hozzá a DJ, zenei producer, akinek a valósága teljesen szétesett felnőttkora hajnalán, de a zene sokat segített neki abban, hogy megküzdhessen a nehézséggel. Mára ő is édesapa, és mivel tudja, milyen nyomasztó titkolózásban élni, igyekszik őszinteséggel fordulni gyermekeihez, akiknek érkezése új értelmet adott életének. Lotfi Begi a zenei sikerei mellett három gyermekére a legbüszkébb – mondta Takács-Koltay Anna műsorában. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában