2023.03.25. 06:05
Egy ország szorít az agyvérzés miatt kómában tartott 12 éves Miklósért
Rengetegen imádkoznak a három műtéten is átesett fiúért.
Illusztráció: Shutterstock
Miklós úszásórán vett részt, amikor jelezte az oktatónak, hogy rosszul van, kiszállt a medencéből, és az öltöző felé indult. Ám ekkor epilepsziaszerű rohamot kapott, és eszméletét vesztette. A mentőhelikopterrel szállították őt a debreceni kórházba. A fiú már három műtéten van túl, az orvosok egyelőre mélyaltatásban tartják.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/e0yh-5rACy2iMVuoSeMSTXJnivyBOsSzwY5mfWODadc/fit/572/1200/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhZDFhZDI4ZDBmZDQ4ZmI4NWY3OWM3MDgxMDcyOTU2.jpg)
Mint édespaja elmondta, még nem tudni, hogy a fiatal milyen fokú agykárosodást szenvedett. Ez akkor derül majd ki, ha felébresztik. A reményt azonban sosem szabad feladni, hiszen az amerikai 9 éves Mae is egy csodával határos felépülési folyamaton ment át, ma pedig már teljes életet él.
Mae története a Ripost cikkében olvasható.
Bár Miklós még nem nyitotta ki a szemét, vele is megtörténhet a csoda. Többször is nyilvánvalóvá vált, hogy az akaraterő és a kitartás megkérdőjelezhetetlen fejlődést eredményez. Fontos tehát, hogy a fiatal ne adja fel a reményt, hiszen neki is sikerülhet a lehetetlen.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét