2023.03.29. 05:15
Elkeserítő, ahogy kinéz Berki Krisztián sírja
Lassan egy éve, hogy eltemették, siralmas, amilyen állapotban van a sírja.
Forrás: Facebook
Némiképp elszomorító fotót készített kedden a Bors egyik olvasója a Farkasréti temetőben, aki azért látogatott ki a sírkertbe, hogy rendbe hozza egyik rokona széltől megtépázott nyughelyét. Ekkor pillantotta meg a tavaly május 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Berki Krisztián sírját, aminek szintén nem tett jót az időjárás.
– Még kedden is nagyon fújt a szél a temetőben, alig tudtam közlekedni. Próbáltam talpon maradi és eljutni az elhunyt rokonom sírjához, ekkor láttam meg Berki Krisztián sírját. Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség volt, én mégis érdeklődéssel olvastam a róla szóló híreket, és nagyon sajnálom azokat, akiket maga után hagyott. Szörnyű, hogy még csak 41 éves volt, tele tettvággyal.
A sírja tele volt virággal és szalagokkal. Sajnos a vihar nem tett neki jót, bár szerencsére hamar helyre lehet hozni, ha valaki veszi rá a fáradtságot
– mesélte a Bors egyik olvasója, Katica, aki egy képet is mellékelt a sír jelenlegi állapotáról.

Hamarosan elkészül a síremlék?
Egy ideje csak arról lehetett hallani, hogy Mazsi egyik luxusnyaralásról a másikra utazik, február végén visszatért Magyarországra. Első útja pedig a temetőbe vezetett, ahol egy sírkövessel egyeztetett néhai férje végső nyughelyéről.
– A temetőben is voltam ma a sírkövessel néhai férjem, Berki Krisztián sírja kapcsán – írta akkor Mazsi, hozzátéve, hogy a részletekről nem szeretne beszélni.
Bulvár-celeb
- Itt a lista, ennyiért lépnek fel a hazai sztárok
- Ilyen menyasszony volt Liptai Claudia
- Suhajda Szilárd pokoli kínokat élt át a hegyen, mielőtt meghalt (videóval)
- "Egy család élete megy tönkre" - népszerű szexuálpszichológus beszélt a magyar zenész botrányáról
- Kökény Attila szemtanúkat keres, nagyon csúnyán cserbenhagyták a fiát