Ország-világ

2021.01.29. 10:17

Történelmi zöldmezős beruházást hajtanak végre Magyarországon (videó)

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Szijjártó Péter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén. A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.

A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár,

soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt

- hangsúlyozta a külügyminiszter.

Mint mondta, a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. A magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást, a támogatási megállapodás véglegesítése folyik.

Minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása, a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák – fogalmazott Szijjártó Péter.

A beruházás már idén, a harmadik negyedévben elkezdődik, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület érintett első lépésben. Egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban – jelezte a miniszter.

A teljes sajtótájékoztatót itt megtekinthetik:

Kiemelte azt is:

a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt,

ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti.

Szijjártó Péter fantasztikus sikerként értékelte az SK Innovation beruházását. Mint mondta, a világjárvány az egészségügyi kihívásokon túl súlyos gazdasági kihívásokat is hozott. Magyarországra az elmúlt egy évben is érkeztek beruházások, de ezekért sokkal többet kellett dolgozni, mint korábban, rendkívül éles versenyben kellett helytállni – hívta fel a figyelmet.

Az iváncsai gyárban 30 gigawattóra összkapacitásnyi akkumulátort tudnak majd előállítani. Összehasonlításképpen, a nevadai Tesla-gyár éves kapacitása 35 gigawattóra.

Az SK Innovation és más ázsiai vállalatok beruházásainak köszönhetően Magyarország az elektromosakkumulátor-gyártásban európai éllovassá vált – mondta.

A járműipar jelentős megújuláson megy át, az elektromobilitásé, az elektromos autóké a jövő. Aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg – hangsúlyozta. Hozzátette azt is, Magyarország főszerepet fog játszani abban, hogy Európa elérje az általa kitűzött klímacélokat.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy Dél-Korea és Magyarország között az elmúlt években szoros gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés jött létre. Az elmúlt hat évben 32 koreai nagyvállalat hajtott végre beruházást Magyarországon, ezzel bekerültek az öt legnagyobb magyarországi beruházó közé. Még tavaly, a rendkívül kedvezőtlen világkereskedelmi helyzetben is 28 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom – ismertette Szijjártó Péter.

Jun Kim, az SK Innovation vezérigazgatója videoüzenetében elmondta: a vállalat igazgatótanácsa csütörtöki, január 28-i ülésen döntött egy 30 GWh kapacitású elektromos járműakkumulátor-gyár létrehozásáról a magyarországi Iváncsán, ez a legnagyobb akkumulátorgyár Európában, amelyet az SK Innovation épít.

A két már felépült és működő komáromi gyáruk bizonyította Magyarország versenyképességét, valamint a kormányzati tisztviselők elkötelezett támogatását. Mivel Iváncsa térsége nemcsak jó logisztikai adottságokkal és megfelelő munkaerőállománnyal rendelkezik, hanem egy jól kialakított, komplex iparfejlesztési stratégiával is, a vállalat számára optimális beruházási helyszín – hangsúlyozta.

Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere elmondta: nemzetközi szinten meghatározó cég választotta beruházása helyszínéül Iváncsát; a beruházás a dunaújvárosi régió és Fejér megye déli részének fejlődéséhez is hozzájárul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában