Hatékonyabb munka

2022.02.07. 14:30

Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács a pálinkaszektor fejlesztése, valamint oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében - közölte az egyetem hétfőn.

Kiemelték: az együttműködés egyik legfőbb célja a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.

A MATE Budai Campusán az "unikális pálinkamester szakirányú továbbképzés" az országban elsőként kínál felsőfokú, munka mellett elvégezhető, diplomával elismert szaktudást a pálinkakészítés iránt érdeklődők számára 

- jegyezték meg.

Gyuricza Csaba rektor a közlemény szerint elmondta, hogy a végzők magas szintű technológiai, műszaki, jogi és piaci ismereteket szereznek, amellyel felfedezhetik a pálinka és a gasztronómia, valamint a pálinka és a turizmus házasításában rejlő lehetőségeket, elláthatják a pálinkakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatait vagy akár saját pálinkafőzdét is menedzselhetnek.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás értelmében a két szervezet együttes erővel még hatékonyabban dolgozhat a jövőben a pálinkaszektor fejlesztéséért.

A közös munka több fő pilléren nyugszik, így az erjedésipari szakemberek képzése, a szakmai és termelési szövetségek, hálózatok létrehozása és működtetése, a pálinkákkal kapcsolatos marketing- és szakpolitikai stratégiák fejlesztése, valamint az üzemlátogatások és szakmai gyakorlatok szervezése egyaránt fókuszban lesz 

- húzta alá az elnök a közleményben.

Borítókép: pálinkát töltenek pohárba (Krizsán Csaba/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában