Infrastruktúra

2023.11.03. 18:30

Budapest–Belgrád: kiderült, mikor fejeződhet be a vasútvonal építése

Aleksandar Vucic október végén adta át Szerbia csúcsmodern főpályaudvarát, a szerb elnök az ünnepi beszédében nem várt módon kitért a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének fontos részleteire is.

MW

Munkavonat áll Dömsöd állomáson, a megújuló Budapest-Belgrád vasútvonal Budapest-Kelebia szakaszán zajló felújítások közben 2022. október 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A belgrádi vasúti pályaudvarnak a Prokop a központi eleme, amely egy, az 1970-es évek óta zajló átfogó közlekedésfejlesztésnek szerves része. Ennek a célja, hogy a Száva folyón átívelő új vasúti híd, összesen 14 kilométer vasúti alagút, valamint a legtöbb vasúti létesítmény földfelszín alá vitelével  megteremtse a belgrádi vasúti rendszer átmenős jellegét. Fontos azonban megjegyezni, hogy az új szerb főváros központi pályaudvar teljes egészében még most sem készült el – írja a Világgazdaság.

Ha magyar párhuzamot keresünk, az időbeliséget nézve ez a projekt a balkáni ország 4-es metrója. Akárhogy is, a Prokop a magyar vasúti infrastruktúra jövőbeni fejlesztése szempontjából közelítve is érdekes példa lehet. Egy átmenő pályaudvarról beszélünk, amely így teljesen máshogy szolgálja ki a vonatokat, mint a hazai nagy budapesti fejpályaudvarok. Aktuálisan naponta 300 szerelvény halad át rajta, jövőre azonban újabb vágányok építése következne, legalábbis a tervek alapján.

Mikor készülhet el a Budapest–Belgrád vasútvonal a szerb elnök szerint?

Az átadón Vucic nemcsak önmagában a pályaudvarról beszélt, hanem annak jelentőségéről is. 

Ismertette, hogy a szerbek jelenleg is dolgoznak a mintegy 108 kilométer hosszúságú Újvidék–Szabadka vonalon, ahol akár 200 kilométer per óra sebességgel is haladhatnak majd a vonatok. 

Ezt a részt 2024 decemberéig fejezik be, akkortól Szabadkáig 1 óra 15 percre rövidül a menetidő. De azt is bejelentette, hogy a Vajdaság más részein is újra kell építeni a vasutat. Példaként a Pancsov–Nagybecskerek–Nagykikinda és Zombor vonalat említette.
Az átadón elhangzott beszéd itt megtekinthető:

A szerb elnök elmondja, hogy

a 2024 legvégén lezáruló Újvidék–Szabadka vonalhoz képest egy, de legkésőbb másfél évvel, vagyis 2026 nyaráig „a magyar barátaink be fogják fejezni a saját vasúti szakaszukat Budapestig”.

 Ez tehát azt jelenti, hogy a Budapest–Belgrád magyar szakasza, a 150-es vonal teljes felújítása addigra véget érhet. Mindez pedig azt jelentené, hogy a szerb és a magyar főváros közötti távolság leküzdése 2 óra 40 perc alatt lehetséges lesz. És ez még nem minden, mert Vucic arról is beszél, hogy addigra a Budapest–Bécs vonatút csak 2 órát vesz majd igénybe, vagyis Belgrádból az osztrák fővárosba 5 óránál kevesebb időbe telne eljutni kötött pályán.

Hogyan áll jelenleg a Budapest–Belgrád vasútvonal építése?

A vonal magyar szakaszának befejezését 2025-re prognosztizálják. Ezzel nagyrészt összecseng a szerb elnök közlendője, ugyanakkor a végső dátumot már esetlegesen kitolta 2026 feléig. Egy ideje azonban masszívan tartja magát a közbeszédben az, hogy a projekt ellehetetlenült. 

Azonban a híresztelésekkel ellentétben pozitív megerősítés is érkezett a fejlesztés fontosságáról. 

A további részletek a Világgazdaság cikkében olvashatók.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!