Költségvetés

2024.01.04. 12:00

Varga Mihály: 2024-ben erősítjük a tavaly megindult gazdasági növekedést

Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, írja az MTI.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetés aktuális helyzetéről tart sajtótájékoztatót a Pénzügyminisztériumban 2024. január 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A kormány legfontosabb célja a hiány és az államadósság további csökkentése – mondta, hozzátéve:

jó pályán vagyunk.

Megjegyezte, hogy az államháztartás helyzete 2023-ban jobb lett, mint 2022-ben volt, és idén további javulással számolnak. Megjegyezte, hogy 2022-ben a háborús helyzet és energiaválság nyomán romlott drasztikusan az egyensúly, azonban tavaly már javultak a mutatók. Hozzátette, hogy a 2023-as büdzséből tetemes, 650 milliárd forintot elérő összegben finanszíroztak elő uniós projekteket, ám a költségvetés jelentős külső segítség nélkül állta a nehézségeket.

A gazdasági folyamatok kedvező változását az is mutatja, hogy a pénzforgalmi hiány a megnövelt nyugdíjtámogatások, növekvő honvédelmi kiadások mellett is csökkent, 4593 ezermilliárd forintra – ismertette. (Az Eurostat adatai az ESA-hiány pontos mértékéről később lesznek elérhetőek.)

A GDP-arányos államadósság szintén tovább csökkent, 2022. végén 73,9 százalék volt, tavaly pedig tovább mérséklődött, a mutató csökkentése az EU-n belül 16 országnak, köztük Magyarországnak sikerült.

Az elmúlt 10 napban 470 milliárd forintnyi uniós forrást számoltak el, az uniós források folyamatosan érkeznek – mondta. Magyarország továbbra is erős tartalékokkal rendelkezik, ezek meghaladják az 1200 milliárd forintot, a gazdasági növekedés tavalyi újraindulásával pedig a kormány tovább folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, az államadósság és az államháztartási hiány csökkentését – szögezte le.

Az újabb sikeres dollárkötvény kibocsátásról elmondta: szerdán 12 éves futamidejű dollárkötvényt bocsátottak ki 2,5 milliárd dollár értékben, a befektetők 5,6 milliárd dollár értékben tettek ajánlatot. A jelentős érdeklődés is mutatja, hogy továbbra is erős a bizalom a magyar gazdaság iránt – mondta. A kibocsátás azt is biztosítja, hogy az ország adósságának finanszírozása több lábon álljon – tette hozzá, megemlítve, hogy mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriában van az ország, a hitelminősítők is bíznak a magyar gazdaságban. Tíz éve az adósság fele külföldi tulajdonban volt, mostanra ennek aránya a negyedére csökkent – emlékeztetett. A következő 5-6 hónapban a finanszírozási terv módosítása nem várható a tárcavezető szerint.

Kérdésre megerősítette, hogy

a kormány számításai szerint idén 3,6 százalék körül nőhet a GDP, és azt is jelezte, a 2024-es költségvetés számai ki vannak jelölve, a hiánycél a GDP-arányában 2,9 százalék, „nekünk ezt kell tartani”.

Az MNB-t érintő kérdésre kifejtette, a tárca mindig tiszteletben tartotta a jegybank működését, az elmúlt időszak kamatdöntései erősítették a gazdaság iránti bizalmat. A jegybank teszi a dolgát, közreműködik az infláció mihamarabbi leszorításában – mondta.

Közölte azt is: a főváros megkapta a tömegközlekedéshez járó támogatást 2023-ra, 10 milliárd forintot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában