2022.12.19. 21:40
Borzasztó baleset Kecskemétnél: egy csecsemő is súlyosan megsérült
Hétfőn délután Kecskemét határába riasztották a város tűzoltóit, ahol két jármű ütközött össze.
Fotó: Donka Ferenc
Hárman sérültek meg – köztük egy alig pár hetes kisbaba is –, amikor személykocsi és kisteherautó ütközött össze Kecskeméten. A baleset a 44-es főút és a Mártírok útja kereszteződésénél történt.
A vétlen kisteherautó vezetője azt mondta, hogy ő a repülőtér felől haladt, amikor neki jobbról a stopáblát figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel kihajtott elé a személykocsi és összeütköztek. Mindkét jármű az árokba csapódott, a kisteherautó fel is borult.
A személygépkocsit vezető idős férfi, egy nő, valamint egy alig pár hetes kisbaba sérült meg a nagy erejű ütközésben. Közülük két személyt a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki, majd mindhármukat súlyos sérülésekkel a mentők kórházba szállították.

A vétlen kisteherautó vezetője kisebb zúzódásokkal megúszta a karambolt. A helyszínelés és a mentés idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt. A baon.hu információi szerint ebben a kereszteződésben már több baleset is történt az elsőbbség meg nem adása miatt.
Krimi
- Féltékenységből agyonverte két gyerekének apját egy nő Zalában (videó)
- Napon parkoló autóban ragadt egy 1,5 éves kislány Dunaharasztiban
- Megöltek egy 80 éves nőt Nyíregyházán
- Cigivel, pizzával és pénzzel édesgette magához az intézetis kisfiúkat a szigetcsépi szexragadozó
- Hátborzongató rituálé jeleit találták a biatorbágyi öngyilkosság helyszínén (videó)