Krimi

2023.03.03. 19:05

A legkegyetlenebb magyar gyerekgyilkos ellen emeltek vádat

Nyíregyházán történt a szörnyű eset: két újszülöttel végezhetett az asszony.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: KieferPix

Döbbenetes ügyben emeltek vádat egy nyíregyházi nő ellen: egy tó mellett szült, ahol magára hagyta a kisbabát. A nő egyelőre nem ismerte be a gyilkosságot - írja a tenyek.hu.

A borzalmas bűncselekményre úgy derült fény, hogy egy házaspár kutyasétáltatás közben egy méhlepényt talált egy nyíregyházi parkban. Azonnal értesítették a hatóságokat, a babát azonban eredménytelenül keresték. Később kiderült, hogy egy nyíregyházi nő szülhette meg itt a gyermekét még tavaly áprilisban.

A Tények szerint az újszülöttet egy pulóverbe csomagolta, a helyszínen magára hagyta, a szándéka mindenképpen arra irányult az ügyészség szerint, hogy az életét kioltsa a csecsemőnek. Ezután hazament és nem számolt be senkinek arról, hogy szült.

A kétgyermekes nő úgy bukott le, hogy korábban járt orvosnál, ahol kiderült, hogy várandós, ezután viszont már nem kereste fel a védőnőt, illetve párja elől is titkolta harmadik gyereküket.

Ami talán még ennél is sokkolóbb, hogy nem ez volt az első eset, amikor végezhetett újszülött gyermekével:

2016-ban, amikor egy nyíregyházi gimnázium konyháján dolgozott, az iskola wc-jében szült meg. A babát egy rongyba csavarta, majd kidobta az iskola előtti kukába. A méhlepényt akkor a nyomozók a lefolyóban találták meg, a nő pedig azt állította gyereke halva született. A kicsi holtteste azóta sem került elő, így nem tudták bizonyítani, hogy megölte a babát.

Az ügyészség most csak a 2022-es gyermekgyilkosság miatt tudott vádat emelni a nő ellen, ott ugyanis részben beismerte tettét, és azt is elárulta, hogy a kicsi felsírt, miután megszülte. 

15 év fegyházat kért a vádhatóság a nőre, ha az előkészítő ülésen mindent beismer.

A Tények úgy tudja, hogy a kétgyerekes anya azért végzett újszülött gyermekeivel, mert ismert ügyvéd szeretőjétől esett teherbe.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában