Ritkaságok

2019.11.16. 14:30

Csontváry és Fekete István kézírását őrző tételek kerülnek kalapács alá

Fekete István hagyatékából előkerült dedikált példányt és Csontváry Kosztka Tivadar saját kiadású röpiratát bocsátja árverésre 283 tétel mellett a Múzeum Antikvárium november 20-i aukcióján Budapesten a Kossuth Klubban.

A 285 válogatott tételből álló, sokrétű aukciós anyagban megtalálható a manapság keresett könyvgyűjtői témák szinte minden területének egy-egy rendkívül ritka darabja – közölte a Múzeum Antikvárium.

Az árverési anyag több első kiadású, dedikált könyve közül kiemelkednek a Fekete István hagyatékából előkerült, relikvia értékű, családtagjainak szóló bensőséges hangvételű dedikációk mellett Bogáncs eredeti fotója, hátoldalán a szerző szellemes autográf megjegyzésével.

A művészeti tárgyú könyvek és dokumentumok kedvelői számára ajánlják az aukció egyik legérdekesebb ritkaságát, Csontváry Kosztka Tivadar saját maga által kiadott, a Lángész – Ki lehet és ki nem lehet zseni című röpiratát, amelynek címlapjára a szerző tintával írta fel: „A szerző tiszteletpéldánya.”

A kínálatban szerepel három példányban megjelent bibliofil könyv is, amelyből egy példányt a szerző, egyet Kner Imre, egyet pedig a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kapott. Emellett elárverezik Jókai Mórnak és Mikszáth Kálmánnak egy-egy dedikált könyvét is.

A gasztronómia kedvelőinek érdeklődésére tarthat számot tíz ritka szakácskönyv, amelyek között megtalálható például Gundel Károly Szomory Dezsőnek dedikált, a vendéglátás művészetéről szóló kötete is.

A hadtörténet iránt érdeklődők licitálhatnak arra a huszonegy tételből álló blokkra, amely ezredtörténeti és egyéb hadászati munkákkal kapcsolatos darabokat vonultat fel. A tételek közül 33 darabot tesz ki a kéziratok, fotók és aprónyomtatványok szekciója. Ezek között szerepelnek a Veress Ferenc erdélyi fotográfus tizennégy felvételét tartalmazó albuma mellett ismert költők verskéziratai.

Mindezek mellett több 18. és 19. századi történelmi, jogi és vallási tárgyú könyvet is kínálnak az érdeklődőknek – írták a tájékoztatóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában