Hívogató

2023.09.29. 21:15

A magyar népmesék sorozat rajzaiból nyílik kiállítás szombaton a Cinema MOM-ban

A Kecskemétfilm többszörös díjnyertes, Magyar népmesék című tévéfilm-sorozat rajzaiból nyílik időszaki kiállítás Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja alkalmából szeptember 30-án a Cinema MOM-ban, ahol a nyitóeseményen rajzfilmvetítéssel és néptánctanítással is várják az érdeklődőket.

MW

Forrás: cinemamom.hu

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a november 30-ig látható tárlat nyitó eseményén 10 óra 45 perctől a Magyar népmesék tévésorozat két epizódját (A szorgalmas és a rest leány, A háromágú tölgyfa tündére) vetítik, többszöri ismétléssel a mozi egyik emeleti termében. 

11 órától a kiállításmegnyitóval folytatódik a program a filmszínház emeleti kiállítóterében: a Magyar népmesék epizódjaiból származó, 43 válogatott rajzból álló tárlatot Elsässer Klaudia, az esemény házigazdája, a Pannonia Entertainment alapítójának és ügyvezetőjének köszöntője után Glaser Kati, a Kecskemétfilm Animációs Filmstúdió rendezője nyitja meg. 

Ezután magyar és moldvai csángó tánctanításra várják a gyerekeket a mozi emeleti termében. 

Az oktató Mezei Csilla, a budapesti Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola tanára, könyvtárosa. A táncokhoz élőzenét szolgáltató, háromfős, hagyományőrző zenekar tagjai: Esztergomi Katinka, Bennő Katalin és Frajda Márk. 

A belépés minden programra ingyenes, a táncház programra előzetes regisztráció szükséges a https://cinemamom.hu oldalon - áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!