Baleset

2023.12.20. 16:37

Lezárult a Nemzeti Színház belső vizsgálata, Vidnyánszky Attila marad a vezérigazgató

Csák János elfogadta Vidnyánszky Attila lemondásának visszavonását.

MW

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A Nemzeti Színházban november 10-én történt balesettel kapcsolatban a színház belső vizsgálata lezárult. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója visszavonta lemondását – közölte a Kulturális és Innováviós Minisztérium a Magyar Nemzettel.

A Nemzeti Színház vizsgálóbizottságának megállapítása szerint a balesetért senkit sem terhelhet egyszemélyi felelősség. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter elfogadta Vidnyánszky Attila korábbi lemondásának visszavonását. A nyomozó hatóság által a tárgyi ügyben hivatalból indított vizsgálat a jogszabályok által megszabott eljárásrendben zajlik.

Megírtuk, november 10-én balesetet szenvedett a Rómeó és Júlia című előadáson a Nemzeti Színház két művésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Az előadást félbeszakították, a két színész kórházba került, a teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila pedig bejelentette: lemond posztjáról. Csák János kulturális és innovációs miniszter azonban jelezte, csak a balesettel kapcsolatos színházi és rendőrségi vizsgálat lezárulta után foglalkozik a bejelentéssel.

A balesetet szenvedett színészek azóta hazatérhettek a kórházból, otthon gyógyulnak.

Vidnyánszky Attila exkluzív interjúban ismertette a Magyar Nemzettel a lezárult belső vizsgálat eredményét. A Nemzeti Színház igazgatója elmondta:

„Egyrészt a vizsgálat az eredménye is, másrészt az elmúlt hónap tapasztalatai is azt mondatják ki velem, hogy akkor járok el felelősséggel, ha visszavonom a felmondásomat. Mert a színháznak működnie kell. Az előadások többségét én rendeztem, tehát nélkülem nehezen felújíthatóak. Kell, hogy segítsek. Egy rendkívül felelősségteljes időszak következik: zárjuk az évet, a Színházi Olimpia lezárásával is rengeteg dolgunk van még, évadot tervezünk, költségvetést készítünk, hamarosan kezdődnek a szerződéskötési tárgyalások. Tehát ebből a történetből kilépni nagyon-nagyon nehéz. Azt korábban mondtam is, hogy amíg szükségeltetik, addig itt vagyok.”

Az interjúért kattintson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!