2020.09.06. 21:37
Rossi: megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk
Az eredménynek természetesen nem, a mutatott teljesítménynek viszont örült Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az oroszok elleni 3-2-es hazai vereséget követően.
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a Puskás Arénában 2020. szeptember 5-én, a Nemzetek Ligája másnapi Magyarország-Oroszország mérkõzése elõtt.
Forrás: MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt
„A srácoknak is elmondtam, hogy balszerencsések voltunk, de a teljesítménnyel elégedettek lehetünk” – mondta a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája második fordulójában rendezett vasárnapi összecsapást követően az olasz szakember.
Hozzátette, gyakorlatilag minden statisztikai mutatóban felülmúlták riválisukat, ugyanakkor a futballt gólra játsszák, az oroszok pedig hármat is szereztek, ezek közül kettő is hasonló körülmények között, „időzítési problémák” miatt született.
Marco Rossi megjegyezte, az elmúlt két mérkőzésen bebizonyította a csapat, hogy Törökország és Oroszország válogatottjainak is méltó ellenfele tud lenni.
Előbbi otthonában megérdemelt győzelmet aratott, a mostani összecsapáson pedig úgy kapott ki, hogy megérdemelte volna az egy pontot.
Hozzátette, nem emlékszik olyan találkozóra az elmúlt évekből, amikor a magyar válogatott háromgólos hátrányból felállt volna. Megjegyezte, az elmúlt két mérkőzés legpozitívabb tapasztalata, hogy hosszú ideig támadószellemben futballozik a gárda és magasabban jegyzett csapatokkal szemben is kezdeményezőbb, agresszívabb játékot tud bemutatni. Ugyanakkor sokkal hatékonyabbnak kell lennie a csapatnak, nem fér bele, hogy öt-hat helyzetet elpuskázzon.
A bolgárok elleni Európa-bajnoki pótselejtezővel kapcsolatban azt mondta a szövetségi kapitány, „megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk”.
Sztanyiszlav Csercseszov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya elmondta, felkészültek a magyar csapatra, ezt jól mutatja, hogy hatvan percig nem volt problémájuk, utána viszont kiengedtek, amiért nagy árat fizettek.
Hozzátette, a hajrában végrehajtott cserékkel sikerült rendezniük a sorokat, így pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A szakember arról is beszélt, hogy nagyon tetszett neki a magyar csapat játéka, ráadásul sok új, fiatal játékos erősíti az együttest. Csercseszov azzal köszönt el az újságíróktól, bízik benne, hogy a két csapat esetleges következő mérkőzését itt a Puskás Arénában már nézők előtt rendezhetik meg. Hozzátette, egy telt házas összecsapáson talán más lett volna az eredmény.
Az első hazai gólt szerző Sallai Roland az MLSZ-nek azt mondta a találkozót követően, hogy bosszantják a kihagyott helyzetek, hiszen egy döntetlent kiharcolhattak volna. Hozzátette, úgy érzi, jó állapotban volt a csapat a legutóbbi két mérkőzésen, és sokat fejlődött.
Nikolics Nemanja közel három év után volt eredményes újra a válogatottban, de a vereség miatt nem lehetett elégedett: „Régen szereztem gólt a válogatottban, ami bosszantott. Persze minden gól fontos a számomra, de sajnálom, hogy ez a csapatnak nem hozott eredményt. Azt éreztem, hogy a játékban benne volt a harmadik gól is, sajnos ez nem sikerült, de úgy látom, készen állunk Bulgária ellen.”
A válogatottban 32 évesen debütált Cseri Tamás, akit az OTP Bank Ligában az előző szezon legjobb játékosának választottak, kiemelte, hogy egy álma vált valóra.
„Minden játékosnak ez az álma, hogy bemutatkozhasson a válogatottban. Szerintem a csapat azt csinálta a pályán, amit a mester kért tőlünk, kis szerencse hiányzott. Az oroszok jobban fel tudtak ellenünk készülni, a törököket sikerült meglepnünk” – fogalmazott Cseri.
A magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.
Borítókép: Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján a Puskás Arénában 2020. szeptember 5-én, a Nemzetek Ligája másnapi Magyarország-Oroszország mérkőzése előtt
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten