Celebfigyelő

2024.02.24. 12:13

Budavári Fülöp nyolcszázezret fizet a Los Angeles-i szobájáért

Budavári Fülöp szekszárdi származású influencer podcast-beszélgetésben elmondta, hogy vidéki panellakásból küzdötte fel magát egzisztenciálisan is. Los Angelesben körülbelül nyolcszázezer forintot fizet havonta a lakhatásért, egy szobáért.

Brunner Mónika

Budavári Fülöp anyagilag jobb helyzetbe került.

Fotó: Szabolcs László

Budavári Fülöppel Hevesi Tamás készített podcast-beszélgetést február elején. Fülöp elmondta, hogy ambiciózus ember, vidéki panellakásból küzdötte fel magát, egzisztenciálisan, és egy nagyobb ívű utat járt be az életében.

Elhangzott tőle, hogy több mint egy éve Los Angelesben él, most egy kicsit itthon van. Elárulta, hogy mennyibe kerül a Los Angeles-i lakhatása: kétezeregyszáz-kétezerkétszáz dollárba havonta, amely a jelenlegi árfolyamon mintegy nyolcszázezer forintot jelent. Ennyit egy szobáért fizet, lakótárssal lakik együtt. 

– És ebből a pénzből most azért itt körül lehet nézni, hogy Budán hány nem tudom mit lehetne kibérelni, de ahelyett, hogy én ezt csinálom, inkább kimegyek Los Angelesbe – tette hozzá, és elmondta: a lakótárssal a lakás megosztása nem tartozik teljesen a komfortzónájába, de már hozzászokott.

A Podcast beszélgetés itt tekinthető meg: 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!