Celebfigyelő

2024.05.27. 16:09

A Valmar zenekarral és Pataky Attilával ünnepelt Paks (videó)

Paks várossá válásának 45. évfordulója igazi ünnep volt az elmúlt hét végén. A Pataky Attila vezette Edda Művek és a Marics Peti vezette Valmar zenekar is fellépett az atomvárosban. A gyermeknapi rendezvényt is most tartották.

Brunner Mónika

Az idén ünnepli Paks várossá válásának 45. évfordulóját, ebből az alkalomból valósult meg május 24-én és 25-én a Város Napja & Gyermeknap – Kulturális Kavalkád elnevezésű rendezvény az ASE Sportcsarnok melletti füves területeken az Edda Művekkel és a Valmar zenekarral. Rengetegen voltak kíváncsiak a sztárokra. 

Valmar koncert Pakson: Marics Peti a színpadon
A Valmar zenekar énekese Marics Peti: ők voltak a Paks 45 rendezvénysorozat fő attrakciója
Fotó: Paks Facebook oldala

Valmar és Edda, ők voltak a sztárvendégek 

A pénteki programok során felléptek a Paks Taps All Stars alkalmi zenekar közreműködői, többek között Kovács Aliz (ének), Hesz Ádám (ének) és László Boldizsár (ének), majd este kilenc órakor az Edda Művek koncertezett. 

– Szép számú közönség gyűlt össze, felhangzottak a régi Edda slágerek. Pataky Attila nagy hangulatot csinált – mondta lapunknak az egyik koncertvendég. 

A programsorozat másnapján, szombaton is folytatódtak a színpadi produkciók, az est sztárvendége pedig a Valmar zenekar volt, amely gigantikus koncertet adott, a paksi közönség óriásit bulizhatott Marics Petiékkel.

Íme egy videó az Edda paksi fellépéséről:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!