Talán földönkívüli lények látogatták a férfit

„Az ezredvég egyik legvitatottabb, legbonyolultabb témaköre az ufókhoz kapcsolódik. Az UFO szó eredeti jelentése: Azonosítatlan Repülő Tárgy. Az eredeti tartalom idővel kibővült, árnyaltabbá, sokrétűbbé vált. Ezek a nem azonosítható objektumok ugyanis nemcsak röpködnek, hanem úgy tűnik, le is szállnak, s a hallgatásból kilépő tanúk egyéb dolgokról is beszélnek.” – kezdte egy Tolna megyei férfival történtekről szóló beszámolóját kollégánk.

Az eset főszereplője – nevezzük őt Lászlónak – megyénk egyik kistelepülésén élt, foglalkozását tekintve sofőr volt. Még 1994 telének egyik napján este fél kilenc felé gépkocsival hazafelé tartott, amikor egy mellékút irányából erős fényt érzékelt. Az autó reflektorának fénye elveszett a másik fényben. Befordult a földútra, s a fény irányába tartott, ahol látta a fényforrást is, egy hatalmas gömböt.

Visszafordult az autóval, s a közelben lakó rokonaihoz hajtott. Ott csak a gyerekek voltak otthon – mindannyian tizenévesek – s magával vitte őket, megmutatta nekik is az objektumot. Közösen mondták el élményüket otthon, a család hitte is, nem is. László ekkor gondolt először arra, hogy ebben az ufó-dologban lehet valami. Részéről lezártnak tekintette az ügyet, bár jó néhány napig az eszében járt a különös kaland, de folytatásra nem gondolt.

Jó néhány hónappal ezután többször tapasztalták, ő és a felesége, hogy furcsa zajok kélnek a házban, mintha valaki járkálna a szobában, s titokzatos módon nyílnak-csukódnak az ajtók. A zajok éjszaka voltak jellemzők, ám mikor felkelt és villanyt gyújtott, megszűntek. Néhány nappal később a dombról egy bíborvörös pulzáló gömböt vett észre az út felett. Tudta, hogy a földön nem dolgozik kint gép, s a traktor lámpája különben sem ilyen. Két nap múlva újra megjelent a gömb, László ekkor már valahogy számított rá, testvérét is magával hívta, távcsővel figyelték a gömböt. A távcső kimutatta, hogy a gömbön középen egy ablaksorhoz hasonló valami fut végig, s az egyik ablakban egy alakot vettek ki. Mint mondta, még ebből a távolságból is úgy tűnt, hogy az ablakban álló ember „nem normális” kinézetű. Kis ideig figyelhették csak az objektumot, mert az hirtelen eltűnt.

Két nappal később, hajnali öt óra körül kékes fény hatolt a hálószobába. Először autó lámpájának vélte, de a fény nem az út felől jött, hanem az udvarra néző konyha ablakán áradt be. Kiment megnézni, de mire a forrását kutatta volna, a fény eltűnt. Autózúgást nem hallott. Mint mondja, aznap furcsa fáradtság jött rá, ami egyre fokozódott. Este, mikor lekapcsolta a villanyt, észrevette, hogy vörös fény árad – ismét a konyha felől. Mire odament, a fény megszűnt. Másnap, az udvar közepén furcsa nyomokat talált. Három pontból és a két szélsőből kiinduló két egyenesből állt az ábra, mintegy 30 centi magasságban és 25 centi szélességben. A rajzolat körül sem lábnyom, sem másmilyen nyom nem volt.

László következő emléke, hogy az ágyban fekszik hanyatt, s „valaki” ébresztgeti. Érzi, hogy nézik, a szíve hevesen ver. Ez a furcsa hatás aztán megszűnt. Másnap hatalmas fáradtságot érzett egész nap, alig tudott talpon maradni. Egy másik éjszaka arra ébredt, hogy a bal füle mellett zúgó hangot hall. Odanyúlt a füléhez, s megfogott valamit, de nem a fülét. Amikor erre a szemét is kinyitotta, a megszokott hálószobái mennyezet helyett csöveket látott. Az a furcsa – mondja László – ahelyett, hogy megijedtem volna, vagy megpróbáltam volna felkelteni a feleségemet, nagyon hirtelen mélyen elaludtam. Amikor újra felébredtem, valaki állt az ágyam mellett, engem nézett, és én nem tudtam megmozdulni, megszólalni sem. Aztán az a valaki kiment a szobából, láttam a hátát, kicsi, vékony, törékeny alak volt, szürke ruhában. Amikor eltűnt, egy kis idő múlva már tudtam beszélni. Reggel olyan tűszúrás féle nyomok voltak a bal karomon, olyan lilás-piros színűek.

Olyan eset is előfordult, hogy ismét arra ébred, valaki szólítgatja, amikor kinyitotta a szemét, a szobában zöld fényben egy alak áll. Riadtan szólítgatta a feleségét, aki olyan mélyen aludt, hogy nem tudta felkelteni. László késztetést érzett, hogy felkeljen, s mint mondja, nagyon furcsán tudott járni, mintha lassított felvétel lenne. Közelebb akart menni, hogy megnézze azt az alakot, de az eltűnt, s eltűnt az utcai lámpák fénye is. László valamiért úgy érezte, ki kell mennie az udvarra, de nem látott semmit. Amikor bement, úgy érezte, pókhálóba gabalyodott, ami rátekeredik előbb a lábára, aztán a hátára, de hiába nyúlt oda, nem tudott megfogni semmit. A felesége már ébren volt, s aggodalmasan kérdezte, mit csinált az udvaron több mint fél óráig. László csak egy-két percnek érezte a kint töltött időt. Lassan elindult a szoba felé, amikor kattogó-ciripelő hangot hallott, s mintha megemelkedett volna a teste. Mint mondja, ez igen jó érzés volt. Követte a hangot, egészen a mosdóig, ahonnan hallatszott. Mikor benyitott az ajtón, a hang megszűnt.

A furcsaságok még egy évvel később, a cikk készültekor is kitartottak. Előfordult, hogy arra ébredt, valaki megfogja a karját. Mikor a szemét kinyitotta, fehér fényben úszott a szoba, s aztán lassan visszasötétedett. Az is előfordult, hogy valaki lehúzta róla a takarót, mire felébredt. Ekkor szóltak hozzá: gyere ki! László mindezek ellenére sem félt. Azt mondta: nem zavarja a dolog, inkább az érdekelné, kik, vagy mik ezek, mit akarnak tőle. Az embernek olyan érzése van – mondta -, hogy nem kell félnie.

A fentieket olvasva bizonyára sokan gondolják majd azt, hogy mindez kitaláció. László, akinek semmi haszna nem származott ebből a történetből, hitte, hogy mindaz igaz, amit átélt. Az esetek többségére tanúja is volt. Elfogadta a dolgot, úgy, ahogy történt, nem beszélt róla senkinek, élte tovább megszokott életét. Azt nagyon szerette volna tudni, ki és miért „látogatja”, de a vele történteknek csak töredéke maradt meg tisztán az emlékezetében, általában az eleje és a vége.

Tolnai Népújság, 1995. július, Venter Marianna