adománygyűjtés

2018.12.03. 13:00

Nehéz sorsú családokért fogtak össze a civilek

Varga Szilvia

Fotó: Shutterstock illusztráció

Dombóváron hagyománnyá vált, hogy az adventi időszakban gyűjtést szervez több civil szervezet. Idén a helyi Katolikus Karitászon keresztül szeretnék eljuttatni a nehéz sorsú Dombóváron élő családoknak az összegyűjtött játékokat, ruhaneműt, és terveik szerint a Kárpátaljai magyaroknak is osztanának a felajánlott csomagokból.

December 17-ig várják a felajánlásokat a város négy különböző pontján a Cipősdoboz elnevezésű akció keretében. A Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Dombóvári Székely Kör, a Dombó-CsIpSsz Egyesület, a Fidesz helyi csoportja és a CÖF Dombóvári Szervezetének tagjai egyetértenek abban, hogy az idei közös munka nem csak azért felemelő érzés, mert örömet szerezhetnek családoknak, hanem azért is, mert a közösségeket is összekovácsolja.

Az ez évi megmozdulás különleges, nem csak várják az adományokat, hanem viszonozni is szeretnék az adakozóknak az együttműködést, ezért de­cember 12-én palacsintával, forró teával és élő zenével várják őket a kertvárosi templom melletti téren 15 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában