Guinness-rekord

2020.02.20. 17:30

A Puszta húszassal rekorder lett a Bölcskén élő Tóth Lajos

Magyarországi rekorder lett a Bölcskén élő Tóth Lajos. A címet Solt-Révbérpusztán érte el még a nyáron Puszta húszas bemutatójával.

Hanol Erzsébet

Fotó: Szili Tamás

Többezres közönség előtt mutatta be a Puszta húszast Tóth Lajos. Két ló hátán állva, a többit úgy irányítva előbb egy percen keresztül lépésben, majd ügetésben, végül vágtázva tett újabb és újabb köröket a solt-révbérpusztai lovaspályán.

De nemcsak az ott rendezett vigadalomra érkezett vendégeket nyűgözte le, hanem a Magyarországi Rekordok regisztrátorának, Gál Gábornak is bizonyított, teljesítménye hitelesítve, rögzítve lett.

A Bölcskén élő Tóth Lajos elmondta, hogy kétéves korában került kapcsolatba a lovakkal, miután a tsz-ből nyugdíjba vonult nagyapja vett egyet. Az első sajátját 2001-ben vásárolta, mostanra pedig már hat lovat és két pónit tart. Utóbbi kettőt elsősorban két gyermeke számára. A rekorder elmondta, hogy Andriska Attila segítségével tanulta meg a magyar lovashagyományok egyik legjellegzetesebb mutatványát, a Puszta ötöst, amelyet előbb szülőfalujában és a szomszédos Madocsa egy-egy rendezvényén mutatott be. Azóta hagyományőrző rendezvényekre, lovas programokra hívják, 2014 óta saját lovaival járja az országot. A Puszta húszas ötlete Araczki Lászlótól, Solt-Rév­bérpuszta lovastelepének vezetőjétől származik. Ő javasolta, hogy meg kellene dönteni a korábbi rekordot, amelyet tizenhét lóval állítottak fel. A felkészülés tavaly februárban kezdődött, és fokozatosan emelték a lovak számát. A Puszta húszasban két ló hátán állt a lovas, előtte pedig három sorba hat-hat lovat fogtak be. A lovastelep segített abban, hogy Tóth Lajos hat lova mellé meglegyen a másik tizennégy is, azt azonban ki kellett tapasztalni, hogy az állatok miként jönnek ki egymással, hol van a helyük.

Tóth Lajos azt mondta, az utolsó pillanatig voltak nehézségek, sőt, a rekordkísérlet előtti napon még az is megesett vele, ami korábban egyszer sem: a lovak lerántották őt a hátsó kettőről. Azt is elárulta, hogy a felkészülés során gyakran mindene fájt, és sokszor érezte úgy, hogy abbahagyja. Ilyenkor a párja, a családja buzdította a folytatásra. De nemcsak nekik hálás, hanem a támogatóknak, a szponzoroknak is, akik anyagiakkal járultak hozzá a sikerhez.

A szülei is nagy segítséget jelentenek a lovásznak, aki hivatásos tűzoltóként dolgozik Dunaújvárosban. A 24/48 órás munkarend miatt nem tud minden nap az állatokkal foglalkozni, így amikor egy teljes napot szolgálatban van, a szülei etetik, gondozzák a lovakat.

Az állatok iránti szeretetet a gyerekeinek is igyekszik átadni. Lánya négy és fél éves, a fia kettő, és már nem csak a hintalovat ülik meg, édesapjuk mellett a húsvér lovak hátán is jól érzik magukat.

Tóth Lajos néhány éve már szerepelt portálunkon, miután Ópusztaszeren pünkösdi királlyá választották. Akkor arról beszélt, hogy a Puszta tízest szeretné véghez vinni. Ezt a célt egyből sikerült fölöznie, ezért most nem készül újabb rekordra. A közeljövő tervei között inkább az szerepel, hogy otthonuk mellett megépítse lovai számára az új istállót.

A Galopp in der Manege című fantáziafestmény ihlette a Puszta ötöst

A rekord ténytanúsító jegyzőkönyvében ismertetik, hogy a kísérlet alapja a Puszta ötös volt, amelyet „Koch-ötösnek”, „Lénárd-ötösnek”, valamint „Ungarise postnak” is neveznek. A mutatványt az 1900-as évek elején alkotó Ludwig Koch „Galopp in der Manege” című fantáziafestménye ihlette, de mára a magyar lovaskultúra jelképe lett. Az alkotást élőben is megvalósították, továbbfejlesztették, és az elmúlt években volt Puszta kilences, tizenkettes, tizenötös, tizenhatos és tizenhetes is. De húsz lóval Tóth Lajos kísérletéig még senki sem próbálkozott.

Borítókép: Tóth Lajos hat lova mellé a solt-révbérpusztai lovastelep adta a másik tizennégy állatot. A felkészülés során ki kellett tapasztalni, hogy miként jönnek ki egymással a paripák

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában