Kenyereket, kifliket mentenek, és odaadják a szegényeknek

Nagy Károlyné, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, jó érzés volt a számára, hogy a járvány legnehezebb időszakában tudtak segíteni. Mivel sem az alapítvány, sem ő, mint magánszemély nem rendelkezik autóval, ezért különösen megható volt tapasztalnia azt a „kenyérmentés” köré szerveződött összefogást, amely végigkísérte a koronavírus-helyzet bezártságban töltött hónapjait.

Maga a „kenyérmentés” gyakorlatilag egy megállapodást takar az egyik ismert szekszárdi pékséggel, amelytől hétköznaponként ötven-hetvenöt kilogramm mennyiségű árut kaptak zárás után. Azokat a jó minőségű termékeket, amelyeket nem vásároltak meg, és másnap már nem árusítottak volna, köztük például háromkilós, malomkerék nagyságú kenyereket.

Nagy Károlyné azért is érzi szerencsésnek magát, mert a fővárosban és Pécsett élelmiszermentő projektet tanult, így az első lépéstől az utolsóig tudja például, hogy a nem friss pék­áruk megsemmisítése miért környezetszennyező, milyen költségekkel jár, és hogy milyen adóból tudja leírni az adott üzlet az adománynak szánt pékárukat.

– Három éve kezdtük, eddig mintegy egymillió-nyolcszázezer forint értékben mentettünk meg kenyeret, pékárukat, amely forintban annyi, mint a pandémia első, nehezebb időszakában mentett kenyér. A megyeszékhelyen is megtalálható pékség üzletvezetője a nagylelkűségéről tesz tanúbizonyságot újra és újra. Amikor a járványveszély ideje alatt is felkerestem, azonnal rábólintott a kérésemre, és a zárás után megmaradt termékeket ismét jótékony célra ajánlotta fel. Többször előfordult, hogy amikor a nehéz sorsú emberek átvették a kenyereket, pékárukat, sírva fakadtak. A mai napig rácsodálkozom, hogy lehet egy ember ennyire jószívű – mondta.

Ahogy fogalmazott, ő valószínűleg konzervatív beállítottságú, mert még a hatvanas években megtanulta, hogy ha egyetlen szelet kenyeret eszik az étel mellé, akkor biztosan nem lesz éhes.

– Mi kenyeret akkor sem dobtunk ki, mindig ki volt számolva, hogy például egy kiló meddig tart ki. A kenyérnek volt becsülete, és ez a tisztelet beleivódott az életembe. Bár sok más emberrel együtt én is odafigyelek a súlyomra, de nem lehet elfelejteni, hogy ha az ember éhezik, és eszik egy szelet kenyeret, vagy például kiflit, és iszik hozzá egy kis teát, már biztosan nem fog éhezni – tette hozzá.

Nagy Károlyné elnök kizárólag a koronavírus-járvány miatt kezdett újra „kenyérmentésbe”, amelyhez szerencsére segítői is akadtak, mert éppen a kenyerek hordása miatt kapott gerincsérvet és betegedett le. Amikor azonban egy tévéműsorban meglátott egy édesapát, aki elmondta, hogy elvesztette az állását, és a közüzemi számlákat sem tudja már következő hónapban kifizetni, úgy érezte, egyszerűen folytatnia kell, tenni akart valamit.

A kenyerek a szekszárdi hajléktalanszállóra, a családok átmeneti otthonába, valamint a Szederfa Otthonba kerültek az önkéntesek segítségének is köszönhetően. Ám a fő bázis a megyeszékhely Béri Balogh Ádám utcai cukrászdája, amely kovácsoltvas kerítésére akasztották ki a kenyeret, amelyből az arra járó kerékpárosok, nyugdíjasok, rászorulók, bárki vihetett egy-egy csomagot.

Az élelmiszermentést, magát az alapítvány létrehozását egy majdnem tragédia előzte meg. Nagy Károlyné férje, aki szintén az alapítvány tagja, még 1999-ben daganatos beteg lett, és az orvosok azt mondták neki, feltehetően csak néhány hónapja van hátra.

– Akkor szembeszálltam a halállal, és elkezdtem adományokat gyűjteni a férjem gyógyulásáért, a családunk fennmaradásáért, úgy, hogy hajlamos vagyok a depresszióra, de nem adtam fel. Először egy ösztönös családmentés volt ez a részemről, és amikor a férjem végül meggyógyult, és a betegsége időszakában sok mindent sikerült elintéznem, nem süllyedtünk el anyagilag, jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy segítő alapítványt. Így szerettük volna megköszönni azt a sok jót, amit ez alatt az időszak alatt mi kaptunk másoktól – mondta Nagy Károlyné, aki szeretné, ha minden emberhez eljutna az üzenet, van egy alapítvány, amely mindenkinek segít, aki bajban van. A „kenyérmentést” egyelőre szüneteltetik, de szeptembertől újra folytatják.

Az alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy a pandémia időszakában élünk, amely az augusztus huszadikai rendezvényekre, az új kenyér ünnepére is hatással van.

A számára a mai napig megdöbbentő a koronavírus megjelenése, amelyről nem lehet tudni, hogy mikor lesz vége. Érdemes ezért talán a kenyeret is még inkább megbecsülni.

Azért, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba

A Gyöngysor Alapítvány 2008-ban alakult, fő célkitűzése segíteni a lelki betegeknek a közösségi pszichiátriai kereten belül: amikor kikerülnek a kórházból, mellettük állnak, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Időskluboknak is segítenek krízishelyzetekben, valójában bárki felkeresheti őket, hiszen az élelmiszer-adományok mellett az ellátásokkal kapcsolatban is támogatást nyújtanak.

– A tapasztalataink alapján a pszichiátriai betegek a legstigmatizáltabbak a társadalomban. Így alakult, hogy mindenkinek segítünk, így elkerüljük, hogy meg legyenek bélyegezve. Ősztől velük is folytatjuk a munkát, eseteket menedzselünk, amelyek során összejön egy kisebb, úgynevezett hobbicsoport. Mindenki elmondja a problémáját, és mi megpróbálunk mindent megoldani. Sok önkéntesünk, jó barátunk van, és a taglétszámunk ugyan kicsi, de hatékony – mondta Nagy Károlyné, hozzátéve, a kuratórium három tagból áll. Tavaly büszkén vették át az Év Tolna Megyei Civil Szervezete különdíjat.