Zord, szúrós növény pompás virágokkal

A faddi plébános, Rostás Jenő túl azon, hogy hivatását nagy odaadással gyakorolja, növény- és állatszeretetéről is ismert. Tart díszmadarakat (főleg papagájokat), dísz- és haszonbaromfit (a pávától a más kontinenseken honos nagytestű tyúkokig, kakasokig), és ritka növényeket. Kaktuszból közel ötezret gondoz. Bár ezek a növények sok gondozást nem igényelnek. Télen óvni kell őket a fagytól, nyáron kicsit öntözgetni, és színpompás virágokkal hálálják meg ezt a csekély törődést.

Tíz-tizenegy éves lehettem, amikor növényeket kellett vinni az iskolába – emlékszik vissza Jenő atya –, és az egyik fiú kaktuszt hozott. Amikor a tanév végén vitte volna haza, elkértük tőle a sarjakat. Ceruzával piszkáltuk le. Otthon konzervdobozba ültettem, így indult ez a történet. Itt-ott kaptam később kisebb kaktuszokat, pozsgásokat, s lassan növekedett a gyűjtemény. Nyolcadikos koromban már volt vagy száz. A hetvenéves plébános tehát hat évtizednyi kaktuszgyűjtő múlttal rendelkezik. A szakmai szervezethez nyomban a megalakulás után csatlakozott. Akkor a legfiatalabb tag volt, ma valószínűleg az egyetlen, még élő tanúja a kezdeteknek.

– Olvastam az Élet és Tudományban 1971-ben, hogy megalakult a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete – meséli –, rögtön írtam egy levelet nekik, hogy csatlakoznék. Küldtek egy stencilezett alapszabályt; ha elfogadom, beléphetek. Ez meg is történt. A tagkönyvem sorszáma: 69. Kicsit később Pécsen is alakult egy helyi csoport. Kapcsolatba kerültem baranyai gyűjtőkkel, kiállításra is vittem növényeket, de csak egyszer. Mert a legszebbek eltűntek.

Igénytelen a kaktusz és sokat kibír. A plébános kíváncsi volt, hogy mennyi a tűréshatára, és csinált egy kísérletet. – Egyszer egy kaktuszt feltettem a szobába a szekrény tetejére – mondja. – Két évig ott hagytam. A vele egyidős társai közben növögettek, ez meg maradt ugyanakkora, dió nagyságú. Aztán levettem, kezdtem ugyanúgy gondozni, mint a többit, s háromszor annyit virágzott, mint azok. Sivatagi növényről van szó, amit eső ritkán öntöz. Többnyire csak a lecsapódó párát veszi fel a módosult leveleivel: a tüskéivel.

Fiatalkorában, tavasztól őszig, saját készítésű, léckeretes fólia alatt tartotta gyarapodó gyűjteményét Rostás Jenő. Később üvegházat készített. Most abban mosolyognak a szúrós növények színes virágai.

Faddi plébános, paksi esperes és madocsai apát

A Baranya megyei Vázsnokon született Rostás Jenő 1949-ben. Pappá 1978-ban szentelték. Hosszú ideig Dombóvár plébánosa volt. Faddra 2012-ben helyezte a püspök. Madocsai címzetes apáttá 2004-ben nevezték ki. Jelenleg, lelkipásztori szolgálatellátás tekintetében Fadd, Gerjen, Dunaszentgyörgy és Tengelic-Szőlőhegy tartozik hozzá. Emellett, az egyházi közigazgatásban, a Paksi esperesi kerület vezetője. Ebben a minőségében, földrajzilag a Nagydorog-Dunaföldvár-Tolna által határolt terület elöljárója. Szabad­idejét szárnyasok (papagájok, fácánok, tyúkok, pávák) és növények (gyümölcsfák, virágok, kaktuszok) gondozására, illetve gyógynövényekkel való foglalatosságra fordítja.

Borítóképünkön: Rostás Jenő faddi plébános az üvegházban, kedvelt kaktuszai között