Szép, de nehéz kor

2020.09.18. 15:41

Végh Mihályt köszöntötték századik születésnapja alkalmából

Hanol Erzsébet

Fotó: Kiss Albert

Különleges ünnepséget rendeztek pénteken a Mérey utcai idősek otthonában, ahol századik születésnapja alkalmából köszöntötték Végh Mihályt, aki szombaton tölti be a nem mindennapi kort. Misi bácsinak Rottenbacher Ádám igazgató mondott köszöntőt, illetve az otthon többi dolgozója és a lakótársak is vele ünnepeltek, és telefonon a még élő rokonai elmondhatták jókívánságaikat.

Az ünnepelt számára a vírushelyzet ellenére is igyekeztek emlékezetessé tenni az alkalmat. Az intézménytől egy nagy virágcsokrot kapott, átvehette a miniszterelnök aláírásával ellátott emléklapot, valamint lufikkal is kedveskedtek neki. Persze a torta sem maradhatott el. A köszöntést követően Misi bácsi az életútjáról mesélt az ünneplőknek.

Fotó: Kiss Albert

Mint megtudtuk, Tengelicen élt, ahol nagy tiszteletnek örvendett. Szerény, csendes ember. Neje elvesztése után a hozzátartozói gondoskodtak róla, majd 2019 májusában az otthon lakója lett. Aktív éveiben többek között felvásárlóként és gépszerelő műhelyben is dolgozott. Azt mondta, szép, de nehéz kor ez a száz év.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában