A Balassi-kardokat bonyhádi mester kovácsolja

A főszervező, mint mindig, úgy most is Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Balassi Bálint-emlékkard ma már egy közismert irodalmi díj. Minden év február 14-én, Bálint napján adják át, 1997-től. Eleinte egy magyar költő kapta, 2002-től két személynek ítélik oda: egy hazai írónak és egy külföldinek, aki magyar műveket fordít. A kitüntetettek tehát évről évre változnak, egy valaki nem változik, aki készíti: Fazekas József bonyhádi kardkovács. 

– Szakmailag ez egy szép feladat – mondja –, októberben szoktam nekikezdeni. Közel egyméteres, ívelt újkori kard: a XVI. századi magyar szablya. 

A kézműves mesterségek művelői fogyatkoznak. Fazekas József az arasznyi késektől a méretes kardokig sok mindennel foglalkozik. 

– Késműves legfeljebb húsz lehet az országban – vázolja a helyzetet –, a kardkovácsokat egy kezemen megszámolhatom, damasztacél-készítők még annyian sincsenek. S olyan, aki mindezeket műveli, talán egy-kettő akadhat rajtam kívül. A magamfajta ember arra törekszik, hogy az ipari, sorozatgyártott termékektől eltérő, kézi készítésű portékákkal álljon elő. Lehetnek jók a gyári kések is, csak nincs saját varázsuk, mert egyformák. Egy míves damasztacél pengének viszont nagy a varázsa, mert több mint ezer fémréteg aprólékos összekalapálásával születik, egyedi módon. 

A Balassi-kard is munkaigényes alkotás. Ráadásul nemcsak a kovácsmesterséghez kell értenie annak, aki készíti. – Ha megvan a penge – ismerteti a folyamatot –, a kovácsolás, felületkezelés, köszörülés, csiszolás, élezés, edzés, következhet a markolat, amihez esetenként az ötvösmesterséghez is kell konyítani. A kardok hüvelyét fából, a kések tokjait bőrből készítem, tehát nem árt némi asztalos- és bőrműves-ismeret. Fontos, hogy legyen az emberben tehetség és szorgalom is. A tehetséges ember elkallódik, ha nem szorgalmas, de lehet valaki bármilyen szorgalmas, sosem lesz igazi mester, ha nem tehetséges.