Lehalászás

2022.11.02. 17:39

Drágább lesz a karácsonyi hal, kevés a halállomány

November 2-án, a négy napos ünnep után megkezdték a lehalászást a széptölgyesi halastónál is. Egy évi munka eredményére derül fény a héten. Az ágazatvezető szerint kevesebb hal van a tavaikban, mint amire még tavasz elején számítottak.

Mauthner Ilona

Őszi lehalászás a széptölgyesi alsó tavon

Fotó: Mártonfai Dénes

Sok kisebb-nagyobb halastó van megyénkben, például Aparhant, Bonyhád, Váralja, Varsád, Szakadát, Attala és Őcsény környékén. Az általunk megkérdezett termelők rendkívül gyenge termésre számítanak. Van, ahol már be is fejeződött a munka, és van, ahol még el sem kezdték és olyan is volt, aki már júliusban kényszerlehalászás miatt végzett a tavai betakarításával.

A Bonyhád melletti Széptölgyesen szerdán kezdték a lehalászást, és reményeik szerint hétfőn be is fejezik, mondta Fördős József, a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. ágazatvezetője. – A súlygyarapodás messze elmaradt attól, amit vártunk, darabszámra megfelelő lenne a halállomány, de sajnos az áprilisi hideg időben, majd az ezt követő forró szárazságban nem tudtak megfelelően fejlődni a halak, csak vegetáltak a tóban – mondta az ágazatvezető.

Az idei a negyvenedik szezonja a zrt-nek Széptölgyesen. Az elmúlt évtizedekben sokféle szezonjuk volt, mondta Fördős József, az idei nem tartozik a jobbak közé, de volt ennél rosszabb is, tette hozzá. Mennyiségre szerződtek a felvásárlóval még év közben, amikor már látták, hogy nem lesz jó évük, így a vállalt mennyiséget le tudják szállítani. A lehalászás napján – és a hét többi napján is – melegebb az időjárás az ideálisnál. Nem tudják leengedni a vizet, hogy elég legyen a halaknak az oxigén, így nehezebb a munkájuk a dolgozóknak. Az ideális az lenne, ha tíz fokos lenne a víz, a jelenlegi 16 helyett.

Egy hónappal korábban kezdték el szervezni a novemberi lehalászást, mondta el Fördős József. A vízügyi hivataltól vízleengedési engedélyt kértek, ehhez vízmintát kellett produkálni, aztán az embereket leszerződtetni az egyhetes munkára. Az már most látszik, hogy országos átlagban is jóval kevesebb a hal mint az elmúlt években. Ebből adódóan a felvásárlók is többet fizetnek a termelőknek mintegy húsz százalékkal. Erre még a kereskedő is ráteszi a maga hasznát, mire a vásárlóhoz jut a hal, már ötven százalékkal is többet kell fizetni érte, mint egy évvel ezelőtt.

A magasabb felvásárlási ár jól jön a termelőknek, hiszen ezen a területen is minden megdrágult. A halastavak fenntartásának két legnagyobb költsége a telepítés és a takarmányozás. Fördős József elmondta, a telepítéshez szükséges tenyészhalnak idén is emelkedett az ára, akárcsak a halak neveléséhez szükséges takarmányoké. Utóbbi ára pont a háromszorosa a tavalyi árnak. A lehalászás is nagyobb költséget jelent, de ez évente csak egyszer van.

A lehalászást követően a halak a telelőbe kerülnek, majd karácsony előtt az üzletekbe. A tavak gazdái egymásra is figyelnek, hiszen az egymás alatt lévő tavaknál a munkálatokat is össze kell hangolni. Széptölgyesen például négy halastó van egymás szomszédságában, az alsó kettőnél kezdték a lehalászást, majd ezt követően eresztik le a tavakból a vizet, csak ezután kezdődhet a munka a másik két tónál.

Még mindig kevés halat eszünk

Hazánkban évente egy ember három kiló halat fogyaszt. Az uniós átlag huszonkét kiló. Pedig a halban sok az A-, D- és E-vitamin, a vérképzésben fontos B12-vitamin, valamint kiváló kalcium-, vas- és magnéziumforrás.

A hazai halfogyasztás legnagyobb része húsvét és karácsony környékére koncentrálódik. Ekkor adják el a szak­üzletek a készletüknek több mint a felét. A hallal az a baj, hogy nem lehet dekázni, vagyis levágni belőle, mondják a fogyasztók. Aki viszont szeletelve vásárolja, annak sokkal többet kell fizetnie érte.

A 2020. évi felmérés adatai szerint a megkérdezett lakosság 8,7 százaléka évente egyszer, 44 százaléka évente néhány alkalommal, 40,1 százaléka havi rendszerességgel, illetve 4,8 százaléka naponta, vagy hetente fogyaszt halat, vagy halterméket, a megkérdezett emberek 2,4 százaléka pedig soha nem eszik halat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában